„Hogy… ezt ne kelljen mondanod: miképpen gyűlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket utálta az én elmém, amiképpen nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam a fülemet, kevés híja volt, hogy bele nem merültem minden gonoszságba a gyülekezet… közepette.” (Péld. 5:9, 11–14)
„Sámson testileg a föld legerősebb embere volt, de önuralom, becsületesség és állhatatosság terén a leggyengébbek egyike. Az erősen szenvedélyes embert sokan helytelenül nagy jellemnek tartják. Pedig a valóságban gyenge ember az, akit legyőz a szenvedélye. Az ember valódi nagyságát a leküzdött indulatok és a féken tartott vágyak igazolják, nem pedig azok a kívánságok, amelyek úrrá lesznek rajta.
Az isteni gondviselés őrködött Sámson felett, hogy felkészülhessen annak a munkának az elvégzésére, amelyre elhívatott. Életét kezdettől fogva kedvező feltételek vették körül. A testi és szellemi erő fejlődése, az erkölcsi tisztaság megadatott neki. De a gonosz társak befolyására elengedte Isten vezető és oltalmazó kezét, s így a rossz áradata magával ragadta. Akik a kötelességük teljesítése közben kísértetnek meg, azok biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédelmezi őket, de azok, akik önként szolgáltatják ki magukat a kísértésnek, előbb-utóbb elbuknak.
Sátán minden erejének megfeszítésével igyekszik tőrbe csalni azokat, akiket Isten eszközül akar felhasználni bizonyos cél elérésére. Sebezhető pontjainknál támad meg, és jellembeli gyengeségünk által akar uralma alá vonni. De nem szükségszerű, vagy törvényszerű, hogy valakit legyőzzön! Az ember nincs magára hagyatva, hogy saját gyenge erőfeszítéseivel küzdje le a gonosz hatalmát! A segítség közel van, és minden lélek megkaphatja, aki valóban óhajtja. A Jákób által látott látomásban Isten angyalai, felés alászálltak a menynyet és földet összekötő létrán, hogy segítsenek mindazoknak, akik ezt igénybe veszik.” (Pátriárkák és próféták, Sámson c. fejezetből)
