„Az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (I. Sám. 16:7)
„Sámuel megtekintette Isai nemes külsejű, délceg fi ait. Éliáb, a legidősebb Saulra emlékeztette a prófétát, mind termetére, mind szépségre nézve… Amint fejedelmi testtartására tekintett, ezt gondolta: »Bizony az Úr előtt van az ő felkentje« (I. Sám. 16:6), és várta az isteni felhívást, hogy királlyá kenje őt. De az Úr nem a külsőt nézte. Eliáb ugyanis nem volt istenfélő ember. Trónra jutása esetén büszke, zsarnoki hajlamú uralkodó lett volna belőle. Ezért az Úr ezt mondta Sámuelnek: »Ne nézd az ő külsejét, se termetének nagyságát, mert én megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van…« (I. Sám. 16:7).
Az ember igazi szépségét a jellemében és viselkedésében megnyilvánuló bölcsesség és kiválóság adja. Ezek döntik el, hogy kedvesek vagyunk-e a seregek Ura előtt vagy sem. Mennyire meg kellene szívlelnünk ezt az igazságot, amikor magunkról vagy másokról értékítéletet alkotunk!
Megtanulhatjuk Sámuel tévedéséből azt is, hogy milyen balga az az ítélet, amely az arc szépségén vagy a tartás nemességén alapszik, és mennyire nem tudja kifürkészni az ember a szív titkait, és megérteni Isten tanácsait különleges mennyei felvilágosítás nélkül… Mindazonáltal biztosak lehetünk abban, hogy akik az Úréi, azok megtalálják a számukra kijelölt helyet, amennyiben alávetik akaratukat az ő akaratának.” (Pátriárkák és próféták, Dávid felkenetése c. fejezetből)
