„Mert nem az én ívemben bízom, a kardom sem védelmez meg engem. Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, gyűlölőinket te szégyeníted meg. Dicsérjük Istent minden nap! Mindörökké magasztaljuk a te nevedet.” (Zsolt. 44:7–9)
„A Bibliának kevés elismerő szava van az emberről. Szűkszavúan említi erényeit, még a legkiválóbb emberek esetében is, akik valaha ezen a földön éltek. Ez az eljárás tanítást tartalmaz. Minden jó tulajdonság, amellyel emberek rendelkezhetnek, Isten ajándéka. Jó cselekedeteiket Isten kegyelméből, Krisztus által viszik véghez. Mivel mindent Istennek köszönhetnek, egyedül őt illeti meg a tisztelet mindazért, amivé lettek, és amit tesznek. Csak eszközök voltak az ő kezében. Sőt, a bibliai történelem minden leckéje azt tanítja, hogy veszélyes dolog embereket dicsérni vagy magasztalni, mert ha valaki szem elől téveszti az Istentől való függését, és a saját erejében bízik, akkor biztos, hogy elbukik.
Az ember olyan ellenséggel küzd, amely erősebb nála. »Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, akik a magasságban vannak.« (Ef. 6:12) Lehetetlenség, hogy saját erőnkből álljunk meg ebben a küzdelemben. Ami eltereli gondolatainkat Istenről, és önmagunk felmagasztalásához vagy magabízáshoz vezet, az a vereség útját készíti elő számunkra. A Biblia az emberi erő iránt való bizalmatlanságot igyekszik belénk nevelni, és arra bátorít, hogy önmagunk helyett Isten erejében bízzunk.” (Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)
