A Ige olvasása egyenlő az Istennel való járással!

„Istennek teljes beszéde igen tiszta, pajzs az ahhoz folyamodóknak.” (Péld. 30:5)


 
„Minden embernek megvan az a kiváltsága, hogy hozzájusson a Bibliához, Isten Igéjéhez. Isten így szól: »Kiálts hozzám és megfelelek, nagy dolgokat mondok néked, megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz« (Jer. 33:3). Isten Igéjével a kezében minden ember közösségben maradhat Istennel – bárhova sodorja is a sors –, ha maga is úgy akarja. A Szentírás lapjain beszélgetést folytathat az emberiség legnemesebb képviselőivel, és hallgathatja az Örökkévaló szavát, amint az emberekhez szól. Ha tanulmányozza Isten bölcsességének és szeretetének mélységes titkait, »amelyekbe angyalok vágyakoznak betekinteni« (I. Pét. 1:12), akkor közösségben lehet Istennel. Követheti a mennyei Tanító lábnyomát.

Ugyanúgy hallgathatja szavait, mint amikor egykor a hegyen, vagy a tengerparton tanított. Elmondhatja a föld megszomorodottjainak és megkísértettjeinek a reménység és szentség utáni vágyakozás gondolatait. Ezáltal ő maga is mind szorosabb kapcsolatba kerül Istennel. Énokhhoz hasonlóan – aki Istennel járt – mindig közelebb jut az örökkévaló világ küszöbéhez, míg végül megnyílnak előtte annak kapui és beléphet oda. Nem érzi majd magát ott idegennek. Meghallja láthatatlan földi társai, a Bibliából megismert szent emberek hangját, akik üdvözölve fogadják őt. Ugyanazok a hangok köszöntik ott, amelyeket megismert és megszeretett már itt e földön. Akik Isten Igéje által a földi életük folyamán is közösségben éltek a mennyel, azok otthonosan fogják érezni magukat a mennyei világban.” (Nevelés, Szellemi és lelki műveltség c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor