„Mert illendő volt…, hogy az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.” (Zsid. 2:10)
„Mindazok, akik ebben a világban hű szolgálatot teljesítenek Istennek vagy embertársaiknak, felkészülnek a szenvedések iskolájában. Minél fontosabb a megbízatásuk, minél magasabb rendű a szolgálatuk, annál súlyosabb próbákon kell átmenniük, annál szigorúbb fegyelmezésben kell részesülniük.
Tanulmányozd József, Mózes és Dániel tapasztalatát!… Dávidot Saul féltékenysége a pusztába száműzte, ahol minden emberi támogatást nélkülözve, erősen Istenre támaszkodott. A pusztai élet bizonytalansága és nyugtalansága, a szüntelen veszedelmek, a gyakori menekülések kényszere, »akik nyomorúságban voltak, és mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember…« (I. Sám. 22:2) szükségessé tették a szigorú önfegyelmet. Ezek a tapasztalatok felébresztették és kifejlesztették benne azt a képességet, hogy bánni tudjon az emberekkel, részvétet érezzen az elnyomottak iránt és gyűlölje az igazságtalanságot. A hosszú évek várakozásában és veszedelmeiben Dávid megtanulta, hogy Istenben találja meg a vigaszt. Megtanulta, hogy egyedül Isten hatalmával juthat trónra, és csak az ő bölcsessége által kormányozhat helyesen. Dávid a viszontagságok és szenvedések iskolájában készült fel arra, hogy ilyen krónika szóljon majd róla: »szolgáltatott pedig Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot « (II. Sám. 8:15).” (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)
