„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért.” (Zsolt. 107:8)
„Éppolyan kötelességünk teljes szívből, őszintén dicsőíteni Istent, mint az, hogy imádkozzunk. Meg kell mutatnunk a világnak és a mennyei lényeknek, hogy értékeljük Isten szeretetét az elbukott emberiség iránt, és egyre nagyobb áldásokat várunk az ő végtelen tárházából. Sokkal többet kellene beszélnünk életünk áldott tapasztalatairól. Akkor a Szentlélek különleges mértékben fog ránk áradni, nagyobb örömünk lesz az Úrban és sokkal eredményesebben fogunk szolgálni…
Vajon mit adunk mi viszonzásul a nagy Ajándékozónak?… A világnak ma ugyanaz a bűne, mint ami Izráelt is romlásba vitte. Az emberek hálátlanok Isten iránt. Semmibe veszik az alkalmakat és az áldásokat. Önzően használják fel Isten ajándékait… Krisztus állítólagos követőinek ügye a mennyei ítélőszék előtt van. Lagymatag istenszolgálatukkal és erőtlen próbálkozásaikkal megpecsételik hűtlenségüket. Ha ennél több nem telne tőlük, az ítélet nem kárhoztatná őket. De ha belevinnék szívüket a munkába, sokkal többre volnának képesek…
Sok ember neve mellett ez áll majd a mennyei könyvekben: Nem gyűjtött, hanem tékozolt. Sokan azok közül, akik Krisztus nevét viselik, elhomályosítják e név dicsőségét, elrejtik szépségét, és nem szereznek neki tiszteletet… Fogadjuk el Isten intését! Használjuk ki a szolgálatra kínálkozó lehetőségeket! Jól ismerjük Izráel bűnének következményeit. Fogadja el a ma egyháza a fi gyelmeztetést!” (Krisztus példázatai, Az Úr szőlőskertje c. fejezetből)
