„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világításod ideje, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Ímé sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.” (Ésa. 60:1–2)
„Isten félreismerése burkolja sötétségbe a földet. Az ember elfelejtette, hogy milyen Isten jelleme. Félreértik és félremagyarázzák kijelentéseit. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek a fénye megvilágosít, ereje megment. Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten szeretetteljes jellemének a bemutatása kell legyen…
Senki nem lehet Isten fényhordozója a saját erőfeszítéséből… Az ember csak az állandóan felé áradó isteni szeretet által tud fényt árasztani. A szeretet aranyolaja azonban bőven ömlik mindazok szívébe, akik hitben Istennel egyesülnek, hogy jó cselekedetekkel, igaz és őszinte szolgálattal továbbítsák a fényt… Nem Istenen múlik, hogy nem áradhat ki a föld lakóira az ő kegyelmének gazdagsága… Minden léleknek az a kiváltsága, hogy élő, közvetítő eszközként továbbítsa a világnak Isten kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát. Krisztus semmire sem vágyakozik jobban, mint az olyan emberi eszközökre, akik által megismertetheti a világgal az ő Lelkét és jellemét. A világnak pedig semmire sincs nagyobb szüksége, mint hogy lássa a Megváltó szeretetét, amint emberek közvetítésével megnyilatkozik. Az egész menny olyan emberi közvetítőkre vár, akik által kiáradhat a »szent olaj« az emberek örömére, áldására.” (Krisztus példázatai, Találkozás a vőlegénnyel c. fejezetből)
