„Legyen a ti beszédetek: Igen, igen, nem, nem, ami pedig ezeken felül van, az a gonosztól van.” (Mt. 5:37)
„Irtózattal gondolunk az emberevőre… De vajon nem rettenetesebb-e a barbár szokásnál az a fajta emberevés, amelyet embertársaink indítékainak félreismerésével, jó hírnevük befeketítésével, jellemük kritizálásával követünk el? Tanulják meg a gyermekek és ifjak, mit mond Isten ezekről a dolgokról: »Élet és halál van a nyelv hatalmában…« (Péld. 18:21).
A Szentírás egy osztályba sorolja a rágalmazókat és pletykálkodókat azokkal, akik »istengyűlölők… rosszban mesterkedők… « (Rm. 1:29–31). Isten Igéje kárhoztatja azokat a kifejezéseket és szólásmódokat, amelyek a közönségesség határához közelítenek. Kárhoztatja a csalfa bókokat, a hízelgést, az igazság megkerülését, a túlzásokat és a hamis beszédet, amelyek megszokottak az üzleti világban és a társadalomban…
A pletykálkodással közeli rokon a rejtett utalás, a ravasz, burkolt célzás, amivel a tisztátalan szívű igyekszik sejtetni azt a gonoszt, amelyet nem mer nyíltan kimondani… Nincs talán még egy olyan hiba a nyelv, a beszéd használatában, ami felett fi atal és öreg könnyebben siklanék el, mint az elhamarkodott, türelmetlen beszéd. Azt gondolják, hogy elegendő mentség a számukra, ha így szólnak: »Kijöttem a sodromból.
Nem úgy gondoltam a valóságban, ahogyan mondtam.« Isten Igéje azonban nem veszi olyan könnyen ezt a hibát, mert így int bennünket: »Láttál-e a beszédeiben hirtelenkedő embert? A bolond felől több reménység van, hogynem afelől« (Péld. 29:20).” (Nevelés, Tanítási módszerek c. fejezetből)
