„Mondta azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek. Felelt néki a királyi ember: Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal! Mondta néki Jézus: Menj el, a te fi ad él! Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott néki, és elment.” (Jn. 4:48–50)
„A főnemes kérelme teljesedését óhajtotta látni, mielőtt hinni tudott volna. El kellett azonban fogadnia Jézus ígéretét, hogy a kérése meghallgattatott, és csak ezután nyerhette el az áldást. Ebből mi is tanulhatunk. Ne azért higgyünk, mert látjuk, vagy érezzük, hogy Isten meghallgat bennünket. Mindenekelőtt bíznunk kell az ő ígéreteiben. Ha hittel közeledünk Istenhez, minden kérésünk visszhangra talál benne.
Ha áldásáért könyörögtünk, hinnünk kell, hogy azt el is nyerjük. Meg kell köszönnünk, hogy elnyertük. Kötelességeinket abban a biztos tudatban kell teljesítenünk, hogy Isten áldása akkor válik valósággá számunkra, amikor a legnagyobb szükségünk lesz rá. Ha ezt megtanultuk, akkor tudjuk, hogy imáinkat Isten meghallgatta. Isten mindent megadhat nekünk »végtelen bőséggel« »az Ő dicsősége gazdagságáért« és az »Ő hatalma erejének ama munkája szerint« (Ef. 6:20).” (Jézus élete, „Ha csodákat és jeleket nem láttok…” c. fejezetből)
