„Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádat nem töri el és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ésa. 42:1–3)
„A Kapernaumban uralkodó izgalom azt a veszélyt rejthette, hogy szem elől tévesztik az Úr küldetésének célját. Jézust nem elégítette ki az, hogy mint csodatévő, vagy mint betegek gyógyítója keltsen érdeklődést. Az volt a célja, hogy az embereket Üdvözítőjükként vonja magához… Gondolataikat a földiekről a lelkiekre kívánta irányítani. A pusztán világi siker, csak akadályozta volna művét. A gondtalan, hanyag tömeg csodálata bántotta lelkét. Jézus élete mentes volt mindennemű elbizakodottságtól. Az a hódolat, amely a világi nagyságokat veszi körül, idegen volt számára. Nem alkalmazott semmiféle eszközt, amelyeket az emberek igénybe szoktak venni azért, hogy előnyt biztosítsanak maguknak, vagy tiszteletet parancsoljanak személyük iránt…
Az Üdvözítő mellőzött minden hangos és tolakodó módszert, minden kérkedő, látványos istentiszteletet, minden olyanfajta cselekedetet, aminek a tetszeni vágyás lett volna az indítéka. Krisztus élete Istenben elrejtett élet volt. Isten pedig az ő Fiának jelleme által nyilatkozott meg. Erre a kinyilatkoztatásra akarta irányítani Jézus a nép érdeklődését, eziránt akart tiszteletet ébreszteni bennük. Az igazság napja nem olyan fénnyel és ragyogással támadt fel e világra, hogy elkápráztassa a szemet. Ezt olvashatjuk Jézus Krisztusról: »Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal« (Hós. 6:3). A hajnal szelíden pirkad, a Nap fénye nyugodtan árad szét a földön. Eloszlatja a sötétség árnyait, és új életre ébreszti a világot. Így támadt fel az igazság napja is, »gyógyulással szárnyai alatt« (Mal. 4:2).” (Jézus élete, Kapernaumban c. fejezetből)
