Isten lecsendesíti a vihart

„Akkor nagy szélvihar támadt, a hullámok pedig becsaptak a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt. Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aludt. Fölkeltették őt és mondták néki: Mester, nem törődsz
vele, hogy elveszünk? Ő pedig felkelvén megdorgálta a szelet, és mondta a tengernek: Hallgass, némulj el! Ekkor elállt a szél és nagy csendesség lett. Jézus pedig mondta nékik: Miért vagytok ilyen félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?” (Mk. 4:37–40)


 
„Amikor felkeltették a vihar miatt Jézust, egész lénye nyugodt volt. Nyoma sem volt a félelemnek szavában, tekintetében. De nem azért, mintha az ő isteni hatalmának a tudatában bízott volna. Nem mint a föld, a menny és a tenger Ura őrizte meg a nyugalmát. Ezt a hatalmát ő letette és kijelentette: »Én semmit sem cselekedhetem magamtól« (Jn. 5:30). Egyedül Atyja hatalmában bízott! A hit volt az, ami nyugalmat adott neki. Mindenkor, minden helyzetben hitt Isten szeretetében és gondviselésében. Ha a tanítványok bíztak volna az Úrban, akkor a veszedelemben is megőrizték volna nyugalmukat. 

A veszély perceiben való félelmük csak hitetlenségüket bizonyította. Teljesen megfeledkeztek Jézusról. Ő pedig csak akkor nyújthatott nekik segítséget, amikor tehetetlenségükben elcsüggedve és önmagukban kételkedve, végre hozzáfordultak. Milyen gyakran tesszük mi is ugyanazt, amit a tanítványok… A bajokat egyedül akarjuk leküzdeni. Elfeledkezünk annak jelenlétéről, aki egyedül segíthet rajtunk. A saját erőnkben bízunk, míg végül elveszítjük minden reményünket. Csak akkor gondolunk az Üdvözítőre, amikor már közel vagyunk az elmerüléshez. De ha hittel kiáltunk hozzá, akkor ő segíteni fog. Bár szomorúan feddi meg hitetlenségünket és önhittségünket, mindazonáltal készséggel siet a segítségünkre. Bárhol vagyunk is, szárazon vagy a vízen, nincs okunk a félelemre, ha Jézus a szívünkben lakozik. A Jézusba vetett élő hit lecsillapítja az élet tengerének háborgását, az Úr pedig kiszabadít a veszélyből úgy, ahogy a legjobbnak látja.” (Jézus élete, „Hallgass és némulj el!” c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor