„Hátamat odaadtam a verőknek és orcámat a szaggatóknak, képemet nem fedeztem be a gyalázás és köpdösés előtt… Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint a bárány, amely mészárszékre vitetik, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírők előtt…” (Ésa. 50:6, 53:7)
„Krisztus nagyon szenvedett a bántalmak és sértegetések miatt. Amennyire felette állt az ő igazsága az emberi bűnöknek, annyira múlták felül szenvedései is az emberi kínokat. Olyan emberek hallgatták ki, akik Sátánhoz hasonlóan viselkedtek. Az a gondolat, hogy azonnal elpusztíthatná őket, ha felhasználná isteni hatalmát, csak fokozta súlyos megpróbáltatását… Ő, aki halállal büntethette volna ellenségeit, elviselte kegyetlenkedéseiket.
Atyja iránti szeretete és az az önkéntes elkötelezettsége, hogy magára vállalja a világ bűneit, arra késztették, hogy panasz nélkül tűrje azok durva bánásmódját, akiknek a megmentéséért jött. Jézus megalázottságában rejlett a megváltás egyetlen reménysége… Sátán… ellenállásra, vagy csodatettre akarta késztetni az Üdvözítőt, hogy szabadítsa ki magát. Egyetlen árnyék, amely Jézus emberi életére esnék, elegendő lett volna ahhoz, hogy tökéletlenné tegye Isten Bárányának áldozatát és eredménytelenné a megváltás tervét. Jézus Krisztus azonban teljesítve az isteni akaratot – tökéletes nyugalommal tűrte a durva sértéseket és bántalmakat. Kínzóit a kegyetlenkedés átformálta Sátán hasonlatosságára. Jézust viszont emberi mivolta fölé emelte a szelídség és türelem. Isten hasonlatosságát tükrözte.” (Jézus élete, Annás és Kajafás előtt, valamint Pilátus előtt c. fejezetekből)
