„Azután mondta Jézus Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet. Hozd ide a te kezedet, és bocsásd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Felelt Tamás és mondta néki: Én Uram és én Istenem! Mondta néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél, boldogok azok, akik nem látnak és hisznek!” (Jn. 20:27–29)
„Sokan azok közül, akik hajlanak a kétkedésre, Tamásra hivatkozva mentegetik magukat. Nem ismerik fel azt, hogy nekik sokkal több bizonyságuk van. Ha arra várnak, hogy a kétkedés eltűnjön az útjukból, akkor lassanként megfeneklenek a hitetlenségben. Aki hozzászokik – és milyen könnyen megy ez –, hogy mindent sötéten lásson, aki állandóan zúgolódik, panaszkodik, és folyton elégedetlenkedik, az nem tudja mit cselekszik.
A kétkedés magvait veti el és kétkedést arat. Tamás iránti magatartásával tanítást nyújt az Üdvözítő minden kereszténynek arról, hogy miként bánjon a hitben gyengékkel és kételkedőkkel. Jézus nem halmozta el szemrehányásokkal a hitetlen Tamást, nem is bocsátkozott vele vitába, hanem egyszerűen a megismeréshez vezette. Tamás oktalanul cselekedett, amikor hitét feltételekhez szabta. Jézus azonban elhárította az így emelt barikádokat nagylelkű szeretetével és tapintatával. A hitetlenséget csak ritkán lehet áthidalni vitatkozással. Az ellenfél rendszerint védekezik, és minduntalan talál támaszt kételyeihez és mentséget hitetlenségére. Ha azonban Jézust, a szerető és irgalmas Üdvözítőt mutatjuk be, akkor sokan, akik őt valaha megtagadták, Tamással együtt vallják majd: »Én Uram, és én Istenem!«” (Jézus élete, „Békesség néktek!” c. fejezetből)
