Tanuljátok meg tőlem

    „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt. 11:29/b–30)

    
 
„»Tanuljátok meg tőlem – mondja Jézus –, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek…«. Ez az üzenet Krisztus ismeretét közli velünk. Szabadulást jelent a sötétség fejedelmének iskolájában tanult eszméktől, szokásoktól és gyakorlattól… Krisztus szívében, minthogy teljes összhangban volt Istennel, tökéletes békesség uralkodott. A tetszésnyilvánítás nem tette büszkévé, a bírálat vagy csalódás nem csüggesztette el. A legnagyobb ellenállás és a kegyetlen bánásmód ellenére is bátran haladt előre a maga útján. Sokan azok közül, akik az ő követőinek vallják magukat, mégis aggódnak, gyötrődnek, mert félnek attól, hogy teljesen Istenre bízzák magukat. Nem adják át magukat teljesen, mert félnek az átadásban rejlő  következményektől. Pedig csakis akkor kaphatnak teljes békességet…

    Az ökröket azért fogják járomba, hogy segítsen, könnyítse a terhet. Ez Krisztus igájáról is igaz. Ha akaratunk beleolvad Isten akaratába, ha adományait a felebarátaink javára használjuk fel, akkor könnyűnek találjuk majd az élet terheit. Aki Isten parancsolatainak útján halad, az Krisztus társaságában jár és nyugalmat ad szívének az ő szeretete.” (Jézus élete, „Jöjjetek hozzám” c. fejezetből)

    Tanuljátok meg tőlem - 2020. „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt. 11:29/b–30)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Ne dolgozzunk az ördögnek!

    „Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és...

    Az elérendő cél

    „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind...

    Miért késik Krisztus eljövetele?

    „Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva...” (1Kor 7,29)
 
„Isten angyalai...

    Kísértések álruhában

    „Tudom, hogy eltávozásom után jönnek közétek gonosz farkasok, akik nem kedveznek a nyájnak. Sőt közületek...

    Publicate astăzi

    Dublă comandă

    Ceea ce trebuie să știm se rezumă la următorul adevăr, cel puțin în ce Îl privește pe Dumnezeu. El vrea să facem propriile noastre alegeri și să ne bucurăm de tot, dar nu dorește să fim nefericiți după bucuria de moment a deciziilor noastre. Pe El asta Îl preocupă foarte mult: fericirea noastră și înainte, și în timpul, și după ce facem ceva.

    În tandem către eternitate

    Atât timp cât bărbații și femeile nu se privesc reciproc așa cum îi privește Isus, ei vor rata posibilitățile unei lucrări unite. Dar atunci când încetează să se opună și să se trateze rău unii pe alții, ei lucrează în tandem ca împreună moștenitori, mergând spre eternitate și având beneficiul ajutorării reciproce.

    Nevoia de disciplină

    Dacă trebuie să-ţi pedepseşti copiii, evită pedeapsa fizică; în schimb, interzice-le anumite privilegii, aceasta fiind o opţiune mai eficientă. Dar cel mai important lucru este să nu-l pedepseşti pe copil cu mânie, ci cu dragoste.

    A îmbătrâni frumos este o artă

    Doamne, ajută-mă să prețuiesc darul vieții trăind-o mereu în lumina valorii pe care mi-ai dat-o la cruce! PROVOCARE: Gândește-te astăzi la o persoană care merită cel mai puțin să te porți frumos cu ea și roagă-te ori de câte ori ai ocazia ca Dumnezeu să aducă binecuvântare și în viața acelei persoane!

    Ne dolgozzunk az ördögnek!

    „Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és...