„Ti vagytok a világ világossága.” (Mt. 5:14)
„Amint a kelő Nap megkezdi a maga pályáját, hogy az éjszaka árnyait tovaűzve új életre ébressze a világot, úgy kell Krisztus követőinek is teljesíteniük a küldetésüket. Mennyei világosságot kell árasztaniuk mindazokra, akik a tévedések és bűnök homályában élnek… A Krisztusból szétáradó fényen kívül nincs más világosság, ami az elesett emberiségen segíthetne… Ez a fény töltötte be a tanítványokat, ezért válhattak a világosság hordozóivá. Krisztus lelkükben lakozó élete, jellemükben megnyilatkozó szeretete tette őket a világ világosságává.
Önmagunkban nincs világosságunk. Krisztus nélkül olyanok vagyunk, mint a meg nem gyújtott gyertya, mint a Nap nélküli Hold, egyetlen fénysugarunk sincs a sötét világ számára… Az Üdvözítő, mint a világosság egyedüli forrása, emberi eszközök által közvetíti áldásait… Jézus nem azt parancsolja tanítványainak: Szorgoskodjatok, hogy a ti világosságotok fényt árasszon, hanem így szól: »Úgy fényljék a ti világosságtok!« Ha Krisztus a szívünkben lakozik, akkor lehetetlen elrejtenünk az ő jelenlétének fényét. Ha azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat, nem árasztanak világosságot, akkor nincsenek összeköttetésben igazán a világosság Forrásával. Ha a gyülekezeti tagok ahelyett, hogy minden szenvedést és kereszthordozást elhárítanának maguktól, elszélednének a föld különböző területeire, hogy ott árasszák ki világosságukat, és Krisztushoz hasonlóan fáradozzanak mások lelki üdvéért, akkor »az Isten országáról szóló evangélium « csakhamar bejárná az egész földet.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, Kik a boldogok? c. fejezetből)
