Articolul precedentEchilibriștii
    Articolul următorA trăi este Hristos

    Ne kárhoztass!

    „Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy miért is veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd a Krisztus ítélőszéke elé… Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk!” (Rm. 14:10, 13)

    
 
„Isten az ő Fiának feláldozásával mutatta meg, hogy milyen nagyra becsül minden egyes lelket. Senkinek sem szabad tehát megvetően beszélnie a felebarátjáról. Embertársaink hibáit és gyengeségeit megláthatjuk ugyan, de tudnunk kell, hogy Isten a tulajdonának tekint minden egyes lelket, elsősorban a teremtés jogán, azután pedig Krisztus megváltó véréért is. Isten minden embert a saját képmására alkotott. Ezért az alacsony sorsú emberekkel is tisztelettel és szeretettel bánjunk. Isten felelősségre von bennünket minden megvető szóért, amellyel olyan lelkeket kárhoztatunk, akikért Krisztus az életét áldozta…

    Maga Krisztus is, »amikor az ördöggel vitatkozva, Mózes teste felett küzdött, nem mert arra káromló ítéletet mondani« (Júd. 1:9). Ha ezt tette volna, leereszkedett volna a Sátán színvonalára, mert a vádaskodás a Gonosz fegyvere… Példa ez számunkra. Ha Jézus ellenségeivel kell harcolnunk, ne viszonozzuk rosszal a rosszat, ne mondjunk olyasmit, ami a vádaskodás látszatát kelti. Isten ügyének védelmezője ne használjon olyan szavakat, amilyeneket a menny Fejedelme még Sátánnal való harca közben sem használt. Az ítélkezést és kárhoztatást bízzuk Istenre.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, A törvény szelleme c. fejezet)

    Ne kárhoztass! - 2020. „Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy miért is veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd a Krisztus ítélőszéke elé… Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk!” (Rm. 14:10, 13)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Kövessük Krisztust!

    „Mert úgy vélem, hogy Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága...

    „Amint Noé napjaiban volt…”

    „És miként Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaibanis.” (Luk 17,26)„Az Úr feltárta...

    Idők és alkalmak

    „Mondta pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya...

    Sátán mesteri csalásai

    „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a...

    Publicate astăzi

    Cinci seturi maximum

    Oricât ți s-ar părea că Diavolul mai are putere, oricât ai avea impresia că el încă mai poate câștiga ceva, ține minte că, odată cu jertfa de pe Golgota, Satana este un dușman învins. El a fost izolat aici pe pământ și aici va sfârși după ce va fi judecat în fața universului întreg. Oricât ar vrea el să ne temem de puterile lui, să știi că el este mai slab decât orice copil care se pleacă pe genunchi și se roagă în numele Mântuitorului Isus. Prin forțele noastre putem să fim oricând învinși, dar în puterea și cu ocrotirea Domnului nostru, niciodată.

    Cea mai dragă mamă

    Îi mulțumesc lui Dumnezeu în fiecare zi pentru binecuvântări. Casa mi-este binecuvântată. Eu sunt binecuvântată și foarte favorizată de Dumnezeul Preaînalt. Mulțumesc, Doamne, pentru binecuvântarea mamelor noastre!

    Calea răbdării

    Cu toții avem nevoie de o doză în plus de răbdare. Așadar, dacă treci prin dificultăți, probleme, greutăți, gândește-te numai că aceasta poate fi cea mai bună oportunitate de a-ți întări răbdarea. În cele din urmă, când încercarea este depășită, noi sfârșim prin a avea caracterul lui Isus.

    Rugăciunea bunicii

    Să ne rugăm astăzi pentru nepoții bisericii: să crească în pace, gustând zilnic iubirea lui Dumnezeu! PROVOCARE: Întâlnește-ți, zilele acestea, nepoții (dacă nu ai nepoți, ai putea vizita un copil care nu are bunici)! Dacă se poate, frământați împreună un cozonac! Oricum, vorbește-le despre dragostea lui Dumnezeu!

    Kövessük Krisztust!

    „Mert úgy vélem, hogy Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága...