„Vigyázzatok, hogy ne osztogassátok alamizsnátokat az emberek előtt, hogy lássanak titeket.” (Mt. 6:1)
„Krisztus korában a farizeusok állandóan az ég kegyének elnyerésére törekedtek, hogy ezáltal biztosítsák maguknak az emberek tiszteletét és a jólétet, amit erényes voltuk jutalmának tekintettek. Igyekeztek az emberek szeme láttára jótékonykodni, hogy ezzel felkeltsék fi gyelmüket és megalapozzák a saját jó hírüket. Jézus elítélte ezt a külső látszatot: »Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te balkezed, mit cselekszik a te jobb kezed, hogy a te alamizsnád titkon legyen, és a te Atyád, aki titkon néz, megfi zet néked nyilván«. Jézus nem azt mondta ezzel, hogy a szeretetszolgálatot mindig titokban kell tartani. Pál apostol, Isten Lelkétől indíttatva, nem hallgatta el a macedóniai keresztények nagylelkű önfeláldozását, hanem beszélt arról a kegyelemről, amellyel Krisztus munkálkodott bennük… »A ti buzgóságtok sokakat magával ragadt« (II. Kor. 9:2) – írta a korinthusiaknak is.
Krisztus szavai ezt jelentik: Jó cselekedeteinknél ne az emberek tiszteletét és dicséretét tekintsük célunknak. Az őszinte, istenfélő ember nem akar az emberek előtt tündökölni. Akik dicsérő szavakra és hízelgésre várnak, és ez tetszik is nekik, csak névleg keresztények… Gondolatainkat és beszélgetésünket ne a saját imáink, kötelességtudásunk, jócselekedeteink és önmegtagadásunk elbeszélése foglalja el, hanem Jézust magasztaljuk mindenkor. A saját énünk vonuljon háttérbe, Krisztus legyen számunkra a minden mindenekben.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, Igaz istentisztelet c. fejezetből)
