„Ti is atyák ne ingereljétek a gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr tanítása
és intése szerint.” (Ef. 6:4)
„A fegyelmezésnek az a célja, hogy a gyermekeket önuralomra tanítsuk… Egész bánásmódunkkal azt mutassuk meg a gyermeknek, hogy az engedelmesség okos és helyes dolog. Segítsétek őket abban, hogy felismerjék: minden dolgot törvények szabályoznak, ezért az engedetlenség mindig szerencsétlenséget és fájdalmat okoz végül… A szülők és a tanítók gondolkodjanak arról, hogy miként vezethetik a gyermekeket, illetve azok fejlődését úgy, hogy túlzott felügyeletükkel ne hátráltassák őket. A túl sok irányítás éppolyan káros, mint a túl kevés. Az az igyekezet, hogy megtörjük a gyermek akaratát, súlyos hibát jelent a nevelésben. A jellemek nagyon különbözőek.
Ha el is érjük, hogy külsőleg megalázkodnak, nagyon sok gyermek szívében csak megbotránkozást és megkeményedést okoz, minél jobban kényszerítjük őket. Még ha a szülő vagy tanító eredményt ér is el abban, hogy érvényt szerez akaratának, akkor sem kisebb a veszély, amely a gyermeket fenyegeti. Egy olyan lény nevelésének, akinek az értelme már megnyílt, különböznie kell az oktalan állat nevelésétől.
Az állat csak meghunyászkodásra képes a gazdájával szemben, az állat számára a gazda az értelem, az akarat… Ez a nevelési módszer, ami igen gyakori, automatává teszi a gyermekeket, értelmük, akaratuk, lelkiismeretük mások uralmának van alárendelve.” (Nevelés, Helyes fegyelmezés c. fejezetből)
