Vértezd fel magadat a Biblia tanításaival

    „Azért ha valaki hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát. Ömlött az eső és eljött az árvíz, fújtak a szelek és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett.” (Mt. 7:24–25)

    
 
„Amikor Isten műve új életre kel, akkor mindig megélénkül a gonoszság fejedelmének munkája is. Most is összeszedi minden erejét a Krisztus és követői elleni végső küzdelemhez. Nemsokára tanúi lehetünk utolsó nagy csalásának. Az antikrisztus majd szemünk láttára viszi véghez bámulatos tetteit. A hamisítvány olyannyira hasonlít majd az igazihoz, hogy csakis a Szentírás által lehet különbséget tenni közöttük.

    Minden kijelentést és minden csodát a Biblia bizonyságtételével kell ellenőrizni. Azok, akik Isten parancsolatainak igyekeznek engedelmeskedni, gúnynak és támadásnak lesznek kitéve. Egyedül csak Isten segítségével állhatnak meg. Ahhoz, hogy el tudják viselni a rájuk váró próbát, meg kell érteniük Isten akaratát, Igéjének kinyilatkoztatásait…

    Csak azok fognak mindvégig kitartani az utolsó nagy küzdelemben, akik erre az időre felvértezték az értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki fel kell, hogy tegye magának ezt a súlyos kérdést: Istennek engedelmeskedjem-e vagy az embereknek? A döntő óra már a küszöbön van. Szilárdan áll-e lábunk a kősziklán, Isten változhatatlan Igéjén? Ki tudunke tartani híven »Isten parancsolatai és a Jézus hite« mellett… (Jel. 14:12)?” (A nagy küzdelem, A Szentírás védőbástya c. fejezetéből)

    Vértezd fel magadat a Biblia tanításaival - 2020. „Azért ha valaki hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát. Ömlött az eső és eljött az árvíz, fújtak a szelek és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett.” (Mt. 7:24–25)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Vasárnapi missziómunka

    „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és...

    Bölcsességre van szükségünk

    „Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” (Mát 10,6)„Amikor az emberek gyakorlati élete nem kerül...

    Isten népének hűsége

    „Annakokáért örüljetek egek és akik lakoztok azokban! Jaj a föld és a tenger lakosainak, mert...

    A nyomorúságos idő

    „Ezek után láttam négy angyalt állni a földnek négy szegletén, a föld négy szelét tartva,...

    Publicate astăzi

    Anul celor șase împărați

    Când simți că Stăpânul inimii tale sau al familiei și al planurilor tale ar trebui schimbat, nu te grăbi; gândește-te mai întâi cu cine ai vrea să-L înlocuiești. Ține minte că, într-o lume pe care omul a pus-o la picioarele lui Satana, tu nu-ți poți fi singur stăpân. Deci spune mai bine ca ucenicii: „Doamne, la cine să ne ducem? Tu ai cuvintele vieții veșnice.” Nu există o altă opțiune nedistructivă!

    Trebuie să fi fost un înger

    Ce Dumnezeu minunat slujim! El trimite îngerii Săi să vegheze asupra noastră și se îngrijește de nevoile noastre, adesea înainte să știm care sunt acestea. Ne putem încrede cu siguranță în grija Sa pentru noi!

    Intervenţii pozitive

    Dumnezeu ne cheamă să ne bucurăm de libertate. Doar că o asemenea libertate nu poate fi deplină decât dacă este legată de o slujire bazată pe iubire. Îndrăzneşte să urmezi o asemenea terapie chiar şi numai într-o manieră preventivă!

    Trioul perfect care trece linia sfârșitului

    Doamne, ajută-ne să iubim mai mult Cuvântul Tău și mai puțin cuvintele noastre! PROVOCARE: Încearcă să memorezi astăzi un psalm care îți place în mod deosebit!

    Vasárnapi missziómunka

    „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és...