Egyetlen egyért is

    „Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim.” (Jn. 10:14)

    
 
„Az isteni pásztor ismeri nyája minden egyes tagját, az egész világon… Az Üdvözítő személyesen ismer minket. Részvétet ébresztenek benne gyengeségeink. Rendelkezik, hogy segítséget kapjunk, valahányszor csak könyörgünk ezért. Oly értékes az Úr előtt minden egyes lélek, mintha egyedüli volna, akiért ő feláldozta az életét. Minden szenvedés megindítja a szívét, minden segélykiáltás a füléhez hatol. Azért jött, hogy mindenkit megmentsen. Ezt kiáltja: »Kövess engem!« Szentlelke által indítja a szíveket, hogy önzetlen követői sorába lépjenek.

    Tudja, hogy ki az ellensége, és ugyanígy ismeri az engedelmes lelkeket is. Így szól: »Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem«. Gondot visel híven minden egyes lélekről… »Soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből.« (Jn. 10:28) Az a lélek, aki az Úr Jézus védelme alá helyezi magát, nagyobb érték az ő számára, mint a világ minden gazdagsága. Minden fájdalmat és szenvedést eltűrt a Golgotán azért, hogy akárcsak egyetlen lelket is megmentsen az ő országa számára. Sohasem hagy el egyetlen lelket sem, kivéve, ha az ember hagyja el őt. Krisztus minden kísértésünkben és próbánkban segítőnk, sohasem hagy cserben bennünket. Mellettünk áll a bűn elleni harcainkban. Ha a szemünkkel nem is látjuk őt, hit által halljuk a hangját, megnyugtató szavait: Ne félj! Veled vagyok!” (Jézus élete, A jó pásztor c. fejezetből)

    Egyetlen egyért is - 2020. „Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim.” (Jn. 10:14)
    Ellen White
    Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

    Din aceeași categorie

    Isten reformra szólít fel

    „És ez Őelőtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a...

    „Íme az Isten Báránya”

    „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Ján1,29)„Jánosnak természettől fogva ugyanolyan hibái...

    A hatalommal kísért igehirdetés

    „Azokban a napokban pedig eljött Keresztelő János, aki prédikált Júdea pusztájában. És ezt mondta: Térjetek...

    Isten kipótolja a hiányosságokat

    „Mint együtt munkálkodók, intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.” (2Kor 6,1)„Vegyünk...

    Publicate astăzi

    4K

    Înțeleptul ține pasul cu evoluția lucrurilor, dar evită să facă din aroganță și spoială filozofia lui de viață. Nu trebuie să umbli ponosit pentru a trăi onest, dar în mod sigur nu avem niciun avantaj dacă purtăm mască. Orice mască aduce cu sine sentimente de teamă și vinovăție.

    Dumnezeu încă răspunde rugăciunilor unei mame

    Dumnezeu este mereu la cârmă. El ne răspunde la rugăciuni, urmărindu-i cu privirea pe copiii Lui, binecuvântând chiar și o mamă singură căreia i-a fost încredințată o mare răspundere, care poate fi împlinită doar cu Domnul alături.

    Mulţumirea

    Nu trebuie să aşteptăm până când deţinem una sau alta pentru a fi fericiţi. Putem chiar acum să fim mulţumitori; astăzi avem deja suficiente lucruri care să ne bucure. Putem fi recunoscători în orice situaţie ne-am afla.

    Binecuvântare sau blestem?

    Doamne ajuta-ma sa nu repet greseala lui Eli PROVOCARE: Croiește cărări drepte, oferind un model demn de cinste și dovedind responsabilitate!

    Isten reformra szólít fel

    „És ez Őelőtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a...