„Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint, féld az Urat, és távozzál el a gonosztól.” (Péld. 3:7)
„Még a legjobb emberek is, mihelyt magukra hagyatnak, elveszítik helyes ítélőképességüket… Bárcsak mindenkivel megláttatná a jó Isten a maga gyengeségét és tehetetlenségét, hogy képtelen élete kicsiny hajóját biztosan és egyenesen kikötőbe vezetni. Pál prédikátori hivatásának gyakorlása közben gyakran volt kénytelen egymagában megállni. Néha súlyosan nehezedett rá a teher, de ennek ellenére határozottan síkraszállt az igazságért. Tisztában volt azzal, hogy a gyülekezetnek sohasem szabad emberi hatalom alá kerülnie.
Sem a hagyományok, sem az emberek által felállított alapelvek nem tehetők a kinyilatkoztatott igazságok helyébe. Egyesek előítélete, önkényeskedése – bármilyen magas állást töltsenek is be a gyülekezetben – ne álljon a gyülekezet haladásának útjában. Pál Isten szolgálatára szentelte minden képességét. Közvetlenül a mennyből kapta az evangélium igazságait és prédikátori szolgálatának végéig valódi összeköttetése volt a mennyel. Ezért tudott sziklaszilárdan kitartani az álláspontja mellett. Annak ellenére, hogy Isten személyesen oktatta őt, nem becsülte túl saját egyéni felelősségét. Bár mindenekelőtt Istenhez fordult közvetlen vezetésért, kész volt mindenkor elismerni azt a tekintélyt is, amelyet a keresztény gyülekezethez tartozó hívők összessége képviselt. Érezte, hogy tanácsra szorul… Imában egyesült hittestvéreivel és Istentől kért bölcsességet, hogy helyes határozatot hozzanak…” (Az apostolok története, Zsidó és pogány c. fejezetből)
