„Hasonlatosképpen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek, mindnyájan pedig egymásnak
engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” (I. Pt. 5:5)
„Ritkán rendelkezik egyetlen prédikátor mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek a gyülekezet tökéletesítéséhez szükségesek. Isten tehát sokszor újabb prédikátorokat küld, akik rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, amelyet a többiek nélkülöztek. A gyülekezetnek olyan hálásan kell fogadnia Isten szolgáit, mintha a Mestert fogadná… Az az ember, aki állandóan csak a saját akaratát akarja keresztülvinni és nem hajlandó másokkal együttműködni, akik pedig gazdag tapasztalatokat szereztek Isten művében, elvakult az önbizalomtól és képtelen megkülönböztetni a tévelygést az igazságtól.
Az ilyen embereket nem tanácsos vezető tisztségre választani a gyülekezetben, mivel testvéreik ítéletét mellőzve, saját akaratuk és tervük szerint járnának el. Könnyű azután az ellenségnek az ilyen embereken keresztül tevékenykedni, akik annak ellenére, hogy nem tanultak szelídlelkűséget Krisztustól, mégis lelkek vezetésére vállalkoznak a saját erejükből… Az ellenség gyakran ringatja az embereket abban a tévhitben, hogy Isten vezetése alatt állnak, holott a valóságban pusztán emberi érzéseiket követik. Ha éberen figyelünk és tanácskozunk hittestvéreinkkel, akkor az Úr közli velünk akaratát, ígérete így szól: »Igazságban járatja az alázatosakat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosakat« (Zsolt. 25:9).” (Az apostolok története, Apollós Korinthusban c. fejezetből)
