„Sok népem van ebben a városban”

„Mondta pedig az Úr éjszaka, látás által Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok, és senki sem támad rád, hogy néked ártson, mert nékem sok népem van ebben a városban.” (Ap. csel. 18:9–10)


 
„Földi szolgálata idején Krisztus hivatkozott arra az eredményre, amit Jónás próféta ért el Ninivében. A pogány központ lakóit összehasonlította azokkal, akik az ő korában Isten népének vallották magukat… Mint ahogy Jónás prédikálása jel volt Ninive lakóinak, ugyanúgy Krisztus prédikálása is jel volt az ő nemzedékének. De mennyire másképpen fogadták most az igét! A Megváltó azonban kitartó harcot vívott a közömbösség és gúnyolódás ellenére.

A nagyvárosoknak ma éppoly szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint ahogy annak idején szükségük volt a niniveieknek… A nagyvárosok lakóit gyorsan, biztosan ejti hatalmába a bűn… Az emberek korunk csodálatos fejlődésével és felvilágosultságával büszkélkednek, Isten azonban látja, hogy a föld telve van gonoszsággal és erőszakkal… Isten szolgáit ne csüggessze el a nagyvárosokban tapasztalható jogtalanság és istentelenség, amellyel szembe kell nézniük, miközben a megváltás örömhírét hirdetik… Azok, akik a lelkek megmentéséért fáradoznak, ne felejtsék el, hogy bár sokan nem fogadják meg Isten igéje tanácsait, mégsem mindenki fordul el a menny világosságától és igazságától. Még a bűnnel és erőszakossággal telt városokban is, sok olyan ember van, akik Krisztus követőivé válhatnak…” (Próféták és királyok, Ninive, a nagy város c. fejezetből)

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor