„Erős ércbástyává teszlek téged e nép ellen, viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok. Megszabadítlak téged a gonoszok kezéből, és kimentelek a hatalmaskodók markából.” (Jer. 15:19–21)
„Jeremiás elhívása napjától kezdve szolgálata végéig »próbáló «-ként és »őrálló«-ként állt Júda előtt… Félénk és tartózkodó természetéből adódóan vágyott a visszavonult élet békéjére és nyugalmára, ahol nem kell látnia szeretett népének megátalkodottságát… »Bárcsak a pusztába vinne engem valaki, utasok szállóhelyére, hogy elhagyhatnám az én népemet, és eltávozhatnám tőlük« (Jer. 9:1–2).
Kegyetlen gúnyolódásokat kellett elviselnie. Érzékeny lelkét át meg átjárták a gúnyos megjegyzések nyilai. Azok sebezték meg, akik semmibe vették tanításait, és nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy felelősséget érez megtérésükért. »Egész népemnek csúfjává lettem – mondja – és gúnydalukká napestig…« A lelkiismeretes próféta azonban naponként erőt kapott mindezeknek az elviseléséhez. »Az Úr velem van, mint hatalmas hős – jelentette ki hittel –, azért elesnek az én kergetőim, és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek…« (Jer. 20:11) Amikor ki kellett innia a szenvedés és a fájdalom poharát, felidézte emlékezetében mindazt, amit Isten érte tett, és diadalmasan mondta: »Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!… Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, ezért benne bízom… Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig« (Jer. sir. 3:18, 22–26).” (Próféták és királyok, Jeremiás c. fejezetből)
