„Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19,25)
„A Biblia egyik legsúlyosabb, ugyanakkor legnagyszerűbb igazsága az, hogy Krisztus második eljövetelekor lezárul a megváltás csodálatos munkája. Jézus, »aki a feltámadás és az élet«, azt a drága és boldogító reménységet ébresztette Isten népében – amely oly sokáig zarándokolt »a halálnak földében és árnyékában« –, hogy eljön, és hazaviszi »azt, akit eltaszított magától«. A második adventről szóló üzenet a Szentírás alapvető tanítása. Attól a naptól kezdve, hogy az első emberpár fájó szívvel elhagyta Édent, a hit gyermekei arra várnak, hogy a Megígért eljöjjön, megtörje a pusztító hatalmát, és visszavigye őket az elveszett Paradicsomba… Éden lakóinak hetedik leszármazottja, Énok, aki földi életében három évszázadon át Istennel járt, megláthatta távolból a Szabadító jövetelét. »Ímé – mondta –, eljött az Úr az Ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett.« (Júd 14–15) Jób pátriárka rendületlen bizalommal jelentette ki megpróbáltatásának éjszakáján: »Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, nem ebben a testemben látom meg az Istent. Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más.« (Jób 19,25–27)” (Korszakok nyomában, 268. o.)
„Bárcsak a kegyelmes Isten annyira megvilágosítaná gondolkodásodat, hogy megértsd az örökkévaló dolgokat, s az igazság fényében felismerd számos tévedésedet, olyannak lásd azokat, amilyenek! Hogy megtehesd a szükséges erőfeszítéseket, s megszabadulj e gonosz, keserű gyümölcsöktől, és az örök élet szempontjából értékes gyümölcsöket teremhess. Alázd meg Isten előtt szegény, büszke, önigazult szívedet! Bűnös voltod tudatában mélyen hajtsd meg magad az Úr előtt. Szánd oda magad a felkészülés munkájára.
Ne nyugodj, míg igazán el nem mondhatod: »Tudom, hogy az én Megváltóm él, és mivel Ő él, én is élni fogok.« Ha elveszíted a mennyet, mindent elveszítesz. Kérlek, ne kövess el hibát ebben a kérdésben! Örök életedről van szó!” (Bizonyságtételek II., 88. o.)
