„Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” (Jer 8,20)
„Gyülekezeteink tagjaihoz fordulok, nehogy figyelmen kívül hagyják az idők jeleit, amelyek oly világosan szólnak arról, hogy közel a vég. Ó, milyen sokan nem törődnek lelkük megváltásával, s nemsokára keserűen panaszolják majd: »Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!« Ne felejtsük el, hogy ítélet folyik felettünk, és most a mi életünk következik! Itt az ideje, hogy őrködjünk és imádkozzunk, elvetve önző vágyaink kielégítését, a büszkeséget és minden önzést! A drága pillanatokat, melyeket sokan elpazarolnak, elmélkedéssel és imádsággal kellene tölteni. Sokan azok közül, akik vallják, hogy megtartják Isten parancsait, hajlamaikat követik a kötelességeik helyett. Ahogy most vannak, nem juthatnak az örök életre. A nemtörődöm, gondtalan emberekhez szólok: hiábavaló gondolataitokat, barátságtalan szavaitokat, önző tetteiteket feljegyzik a menynyei könyvekben. Az angyalok, akik ott voltak Belsazár bálványimádó mulatozásakor, ott állnak mellettetek is, amint meggyalázzátok Üdvözítőnket. A mennyei követek fájlalják, hogy újra keresztre feszítitek a Megváltót, és megszégyenítitek…
Jézus Krisztus megkoronázásának napján nem fogja elismerni övéinek azokat, akiken valamilyen folt éktelenkedik. De hűségeseinek a halhatatlan dicsőség koronáját adja. Azok pedig, akik nem akarták, hogy uralkodjon felettük, látni fogják Őt, amint a megváltottak serege körülveszi, s mindegyikük ezt a jelet viseli: »Az Úr a mi igazságunk.« Látják, hogy a valaha töviskoronával meggyalázott homlokon most a dicsőség koronája ragyog. Azon a napon a megváltottak az Atya és a Fiú dicsőségét tükrözik viszsza. A mennyei angyalok, megérintve aranyhárfáikat, üdvözlik a Királyt, és azokat, akik győzelmének részesei: akik megmosattak és megfehéríttettek a Bárány vérében. Diadalének csendül fel, és betölti a mennyet. Jézus Krisztus győzött. Belép a menny csarnokaiba megváltottaival, akik tanúbizonyságai annak, hogy szenvedésteljes és önfeláldozó küldetése nem volt hiábavaló.” (Review and Herald, 1904. november 24.)
