„Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen! Szátokból ne jöjjön kérkedő szó, mert mindentudó Isten az Úr, és a cselekedeteket Ő ítéli meg.” (1Sám 2,3)
„Láttam egy angyalt, mérleggel a kezében. Isten népe, de különösen a fiatalok gondolatait és érdeklődését mérte le. Az egyik serpenyőben a mennyei gondolatok voltak, a másikban a földiek. E második serpenyőbe került az összes regényolvasás, a ruhákra és hivalkodásra, hiúságra és büszkeségre irányuló gondolatok.
Micsoda ünnepélyes pillanat! Isten angyala a mérleggel, amint hitvalló gyermekeinek gondolatait méri le – azokét, akik vallják, hogy meghaltak e világnak, és Istenért élnek. A hiúság és büszkeség gondolataival telt serpenyő gyorsan lesüllyedt. A mennyre irányuló gondolatokkal, érdeklődéssel telt serpenyő sebesen fölemelkedett, ahogyan a másik süllyedt, s milyen könynyű volt! Elmondhatom, ami elém tárult, de soha át nem adhatom a látottak mély hatását, mely elmémbe vésődött, amikor megpillantottam az Isten népének gondolatait és érdeklődését figyelő angyalt a mérleggel. Az angyal így szólt: »Bejuthatnak-e ezek az emberek a mennybe? Nem. Mondd meg nekik, hogy reménységük hiábavaló, és ha gyorsan meg nem térnek, s nem nyerik el a megváltást: el fognak veszni!«
Sokan másokhoz hasonlítgatják magukat, életüket mások életéhez mérik. Ennek nem szabad így lennie. Csakis Krisztust kaptuk példaképül, senki mást. Mindnyájunknak teljes erőnkből törekednünk kellene arra, hogy Krisztus követésében tökéletesek legyünk. Láttam, hogy néhányan alig sejtik, mi az önmegtagadás, az áldozathozatal, vagy mit is jelent szenvedni az igazságért. Pedig senki nem mehet be a mennybe áldozathozatal nélkül. Ápolnunk kellene az áldozatkészség lelkületét.
Sokan nem adták át magukat Istennek. Elhamarkodott döntéseket hoznak, kielégítik romlott étvágyukat, saját érdekeik után futnak, semmibe veszik Isten ügyét. Akik hajlandók áldozatot hozni az örök életért, azok meg is kapják. Az örök élet megéri a szenvedést, megéri önző énünk keresztre feszítését, és minden bálványunk elvetését.” (Bizonyságtételek I., 119–121. o.)
