„Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az Ő szent helyén? Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra.” (Zsolt 24,3–4)
„A Krisztussal egyesült lélek… harcolni fog minden törvényszegés és minden megkörnyékező bűn ellen. Napról napra fényesebben világít, napról napra győzelmesebb életet él. Erőről erőre jut, nem pedig gyengeségből gyengeségbe. Senki ne csalja meg magát e tekintetben! Ha a szívben büszkeség, öncsalás, uralomvágy, beképzeltség, szentségtelen nagyravágyás, zúgolódás, elégedetlenség, keserűség, rágalmazás, hazugság és csalás rejtőzik, akkor ott Krisztus nem lakik…
Azoknak, akik azt állítják, hogy hiszik az igazságot, teljesen meg kell térniük, másként elbuknak a megpróbáltatás napján. Isten népe legyen szent, megtartásra való nép, választott nemzetség, jó cselekedetre igyekező… Krisztus nem azért halt meg értetek, hogy a világ fiainak szenvedélyei, ízlései, szokásai uraljanak benneteket… A dicsőségbe csak az léphet be, akineka szíve oda vágyik. Tegyük fel magunknak a kérdést: Vajon földi dolgokkal foglalkozom? Tiszták-e a gondolataim? A menny légköre vesz körül, vagy gonoszsággal fertőzöm embertársaimat? Komoly, odaadó ember vagyok? Istennek szolgálok tisztaságban és szentségben? Kérdezzük meg őszintén magunktól: Isten gyermeke vagyok-e, vagy sem?
Minden gyülekezetünk alapos reformációra szorul. Uralja Isten megtérítő, átalakító ereje a gyülekezetet! Ne halasztgassuk az előkészület napját! Ne szenderegjünk felkészületlenül, mint akiknek nincs olaj a lámpásukban! Ne maradjunk veszélyes bizonytalanságban! Komolyan kérdezzük meg magunktól: az üdvözülendők között vagyok-e, vagy sem? Megállok-e Isten előtt? Csak akinek tiszta a keze, az tud megállni ama napon. Isten minden gyermekének kiváltsága, hogy pillanatról pillanatra igazi keresztény legyen, s akkor az egész menny felsorakozik mellette.” (Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 440–443. o.)
