„Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.” (2Kor 7,1)
„Az Úr megdorgálja és megfenyíti a népet, amely azt állítja, hogy megtartja törvényeit. Rámutat bűneikre, mert meg akarja tisztítani őket minden álnokságtól, hogy Isten félelmében tökéletesítsék szentségüket, s készen álljanak az Úrban meghalni vagy a mennybe ragadtatni. Isten nem fogad el mást, csakis tisztaságot és szentséget: a jellem egyetlen foltja, egyetlen hibája örökre kizár a mennyből. A legtöbb hitvalló kereszténynek fogalma sincs a lelkierőről, amelyre szert tehetne, ha ugyanolyan törekvő, lelkes, kitartó volna az istenismeret elnyerésében, mint amilyen az élet semmitmondó, múló dolgainak megszerzésében.
A magát kereszténynek valló sokaság megelégszik a lelkileg kevéssel. Nem vágyakoznak arra, hogy célul tűzzék ki: elsősorban keressék Isten országát és igazságát. Így az istenfélelem rejtett titok marad előttük. Isten gondoskodott mindazokról, akik őszintén, komolyan és meggondoltan kívánják véghezvinni megszentelődésüket az Ő félelmében. Krisztus által gondoskodott az erőről, kegyelemről és dicsőségről, hogy szolgáló angyalok elhozzák ezeket az üdvösség örökösei számára. Senki sem annyira lealjasodott és romlott, hogy meg ne találhatná Jézus Krisztusban az erőt, a tisztaságot és az igaz tetteket. Megtalálhatja mindenki, ha elveti bűneit, nem jár többé a romlottság útján, és szíve teljes szándékával az élő Istenhez fordul.
Az Úr készségesen levenné róluk bűntől szennyes ruhájukat, és fehér ruhába öltöztetné őket, az igaz tettek ragyogó öltözetébe. Hívja őket, hogy éljenek, miért is akarnának meghalni? Őbenne felvirágozhatnak, ágaik nem száradnak el, sem el nem fonnyadnak, és gyümölcstelenek sem lesznek. Ha megmaradnak Istenben, életet és táplálékot nyernek Tőle. Akkor átalakítja őket Lelkével, és úgy járnak, ahogyan Ő járt, győznek, amint Ő is győzött.” (Bizonyságtételek II., 266., 453–454. o.)
