„Hogy ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva. Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” (Márk 13,35–36)
„Másik csoportot is mutattak nekem, az előbb leírtak ellentéteként. Ez a csoport vár és virraszt. Tekintetük a mennyre irányul, és Mesterük szava az ajkukon: »Amiket néktek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok! « »Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszóra-e vagy reggel. Ha váratlanul érkeznék, aludva ne találjon.«
Lehetetlen, hogy valakinek a világ szeretete és érdekei kössék le a figyelmét, s közben mégis éberen várakozzon, amint ezt az Üdvözítő a lelkünkre kötötte. Az angyal megszólalt: »Csakis az egyik világot biztosíthatják maguknak. Ahhoz, hogy elnyerjék a mennyei kincset, fel kell áldozniuk a földit.
Nem nyerhetik el mindkét világot.« Láttam, hogy őrváltás őrváltás után múlt el. Legyünk ezért talán kevésbé éberek? Ne tegyünk ilyet! Sőt még nagyobb szükség van az éberebb virrasztásra, mert most már kevesebb idő van hátra, mint a legelső őrváltás előtt.
Ha már akkor lankadatlan éberséggel vigyáztunk, mennyivel inkább ébren kell maradnunk a második őrség idején! A harmadik őrség pedig megháromszorozott lelkiismeretességet követel. Ha most fogyna el a türelmünk, ez azt jelentené, hogy semmivé válna összes előző, igyekvő őrködésünk. A sötétség hosszú éjjele próbára tesz ugyan, a reggel mégis könyörületből késik, mert ha a Mester megérkezne, sokakat készületlenül találna. Isten nem akarja, hogy népe elvesszen, ezért is várakozik még.
A világ szerelmesei és azok között, akik Krisztust szeretik, olyan szembeszökő a különbség, hogy lehetetlen nem észrevenni. Egyrészt a világiak halálosan komolyan veszik a mulandó világi kincsek megszerzését. Isten követői azonban nem szabják magukat a világhoz, hanem éber virrasztásukkal bizonyítják, hogy átalakultak. Nem ez a mostani az igazi otthonuk, hanem jobb, mennyei hazát várnak.” (Bizonyságtételek II., 192–194. o.)
