„Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!” (Ésa 26,21)
„A nagyvárosok lakóit gyorsan, biztosan és majdnem egyetemesen hatalmába ejti a bűn, mert állandóan fokozódik a tudatos gonoszság. Annyira túlsúlyban van a romlottság, hogy emberi tollal nem lehet leírni. Napról napra látjuk a viszály, a megvesztegetés és csalás újabb megnyilatkozásait. Minden nap meghozza a maga csüggesztő beszámolóját az erőszakos és törvényellenes cselekményekről, az emberi szenvedés iránti közömbösségről, az élet brutális, sátáni pusztításáról.
Istenünk az irgalom Istene. Hosszútűréssel és szerető szánalommal bánik a törvényét megszegőkkel. Isten próbaidőt ad az embernek, de türelmének határa van, amelyen túl elkerülhetetlen a bűn következménye. Az Úr hoszszú ideig elnéző az emberekkel. Irgalmában figyelmeztetéseket küld, hogy megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgathatja meg az irgalomért könyörgőket.
A társadalmakban, különösen a nagyvárosokban uralkodó állapotok hirdetik, hogy eljött Isten ítéletének órája, és minden földi dolog vége közeleg. A válság küszöbén állunk. Isten ítéletei gyors egymásutánban következnek – tűz, árvíz, földrengés, háború és vérontás formájában. Isten haragjának viharfelhői sűrűsödnek, és csak azok fognak megállni, akik engedelmesen fogadják kegyelemből fakadó hívását, s megszentelődnek az Úr törvényei iránti engedelmesség által. Csak az igazak rejtőzhetnek el Jézus Krisztussal Istenben, amíg a pusztítás tart. Kérjük mi is lelkünk mélyéből:
Lelkem drága Jézusa,
Hozzád hajt a félelem,
Míg tombol a vad tusa
S nő a vész a tengeren.
Rejts el, rejts el, itt ne hagyj,
Míg eláll a fergeteg,
Biztonságos révet adj,
S majd fogadd el lelkemet!”
(Próféták és királyok, 172–174. o.)
