Új élet

„Felelt Jézus: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: szükség néktek újonnan születnetek.” (Ján 3,5–7)


 
„Aki saját jó cselekedetei révén próbálja elérni a mennyet, lehetetlent kísérel meg. Nincs biztonságban, aki csupán a kegyesség külsőségeit ölti fel. A keresztény élet nem a régi módosítása vagy javítása, hanem a természet átalakulása. Az önző »én« és a bűn halála nyomán egészen új élet fakad. Ezt a változást csak a Szentlélek hatékony munkálkodása képes létrehozni. Lehet, hogy az ember nem tudja megmondani megtérése pontos idejét, vagy felidézni az összes körülményt a megtérés folyamatában, de ez nem azt bizonyítja, hogy megtéretlen. Krisztus folyamatosan munkálkodik a szívben valaki által, aki éppoly láthatatlan, mint a szél. A kapott benyomások apró lépésekkel – a befogadó számára talán észrevétlenül – Jézus Krisztus felé vonják a lelket… Egyszer csak, amikor határozottabb kérleléssel közeledik hozzánk a Szentlélek, örömmel adjuk át magunkat Jézusnak. Sokan ezt váratlan megtérésnek nevezik, pedig Isten Lelke türelmes, hosszas munkájának eredménye. A szél láthatatlan, de olyan hatásokat kelt, amelyek láthatók és érezhetők.

Így válik nyilvánvalóvá a Szentlélek emberi szívben végzett munkája is az olyan ember cselekedeteiben, aki már tapasztalta a megmentő erőt. Amikor Isten Lelke birtokba veszi a szívet, átalakítja az életet. Az ember elveti a bűnös gondolatokat, és feladja a gonosz cselekedeteket. Szeretet, alázat,békesség veszi át a harag, irigység, viták helyét. A szomorúságot öröm váltja fel. Senki sem látja a kezet, amely leemelte a terhet. Az áldás akkor érkezik,amikor a lélek hittel alárendeli magát Istennek. Ekkor az emberi szem számára láthatatlan hatalom egy új lényt teremt Isten képmására.

A véges elme képtelen felfogni a megváltás művét. Titka meghaladja az emberi tudást. Aki azonban átmegy a halálból az életre, mégis megérti, hogy ez isteni valóság. A megváltás kezdetét személyes tapasztalat folytán ismerhetjük meg. Eredményei pedig az örökkévalóságon át láthatók lesznek.” (Jézus élete, 136–137. o.)

Ellen White
Ellen White
A "Maranatha" áhítatos könyv 1976-ben jelent meg először a White Estate gondozásában, majd 2005-ben érte el a magyar olvasóközösséget Egervári Dezső fordításában. A könyv Ellen G. White ihletett írásaiból válógatva, a Krisztus viszajövetele utáni hő vágyat mutatja be, hasznos tanácsokkal és figyelmeztetésekkel összekötve.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor