„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma, amelyet Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek azért Istent testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6,19–20)
„Nem a magunkéi vagyunk. Nagy áron váltottak meg minket: Isten Fiának szenvedése és halála árán. Ha megértenénk ezt, nagyon is felelősnek tartanánk magunkat testi egészségünk megőrzéséért, hogy minél tökéletesebben szolgálhassunk Istennek.
Kétség nélkül hisszük, hogy Krisztus hamar eljön. Nem kételkedünk tanításai igazságában. Abban sem, hogy egyre közeledünk az ítélethez. Azzal készülünk találkozni, aki a szent angyalok seregével jelenik majd meg az ég felhőiben, hogy a hűségeseknek és igazaknak a halhatatlanság ajándékát adja. Nem azért jön, hogy megtisztítson bűneinktől, sem hogy eltávolítsa jellemünk hibáit, vagy meggyógyítsa természetünk fogyatékosságait.
Ha elvégzi ezt értünk, az eljövetele előtt teszi. Amikor az Úr eljön, a szentek csak még szentebbek lesznek. Akik tisztán tartották meg testüket és lelküket, megszentelten és ártatlanul, azok elnyerik majd a halhatatlanságot. Akik azonban igazságtalanul cselekszenek, akik szentségtelenek, és akiket vétkek szennyeznek be, azok örökre szentségtelenek maradnak. Jézus visszajövetelekor már senki el nem távolítja róluk a bűnöket, senki nem ad nekik szent jellemet. Már nem fáradozik értük Isten, hogy folytassa megtisztításukat, eltávolítsa romlottságukat. Mindennek most kell megtörténnie, a próbaidő óráiban. Most kell elvégezni értünk ezt a munkát. Most élünk Isten műhelyében. Sokan meglehetősen durva kövek bányájából származunk. Mégis, amikor megragadjuk Isten igazságát, ez az igazság hatni fog ránk. Felemel minket, és eltávolít belőlünk minden tökéletlenséget és bűnt, bármilyen természetű legyen is. Így készít fel arra, hogy szépségében lássuk meg a Királyt, s végül a dicsőség országában csatlakozzunk a tiszta és szent angyalokhoz. Ennek a folyamatnak idelent kell végbemennie rajtunk, itt kell alkalmassá tennünk testünket és lelkünket a halhatatlanságra.” (Bizonyságtételek II., 354–356. o.)
