„Szüntelen imádkozzatok!” (1Thess 5,17)
„Az imádság a lélek lélegzetvétele, minden áldás csatornája. Amint a bűnbánó lélek felajánlja imáját, Isten látja küzdelmeit, figyeli konfl iktusait, és megjegyzi azok őszinteségét. Figyeli minden egyes gondolatunkat. Nincs olyan megborzongató érzés, felkavaró érzelem, megrázó bánat, beszennyező bűn, bármilyen gondolat vagy szándék, amelyről Istennek ne lenne tudomása. Végtelen áron vásárolt meg, és változhatatlanul szeret bennünket. A lélek gyógyulásáért a nagy Orvoshoz küldött imádság Isten áldását eredményezi. Az imádság összeköt bennünket egymással és Istennel. Jézust mellénk állítja, s új erőt és friss kegyelmet ad a gyenge, megzavart léleknek… Krisztus mindenekben megkísértetett, ahogyan mi, s mégsem vétkezett. Magára vette az emberi természetet, emberi alakot öltött, emberi igényei voltak. Atyja ima által erősítette meg kötelességeinek teljesítésére és megpróbáltatásaira.
Nap mint nap követte kötelességteljesítésének útját, arra törekedve, hogy lelkeket mentsen. Egész éjszakákat imádságban töltött a megkísértettek érdekében… Az éjszakai imaalkalmak, amelyeket az Üdvözítő a hegyen vagy a pusztában töltött, igen fontosak voltak, hogy felkészítsék Őt a megpróbáltatásokra.
Érezte a lélek és a test felüdítésének szükségességét, hogy szembeszállhasson Sátán kísértéseivel. Azok, akik azért küzdenek, hogy az Ő életét éljék,ugyanezt fogják érezni… »Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponta az ő keresztjét, és kövessen engem.« (Mát 16,24) »Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok.«(Mát 11,29) Ez azt jelenti, hogy az önző »én«-t mindennap meg kell tagadni. Jézus Krisztus adhat nekünk nemes elhatározást, akaratot, hogy szenvedjünk, ha kell, és harcoljuk állhatatosan az Úr harcait. A leggyengébb is győzhet, ha az isteni kegyelem megsegíti, és erőt ad neki.” (Review and Herald, 1900. október 30.)
