„Kérje hittel, semmit sem kételkedvén, mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt, és ide s tova hány.” (Jak 1,6)
„Az imádság és a hit szoros szövetséget alkotnak, és együtt is kell tanulmányozni őket. A hitből fakadó imádságban isteni tudomány rejlik; olyan tudomány, amelyet mindenkinek meg kell értenie, aki életművét sikeressé szeretné tenni. Krisztus ezt mondja: »Amit könyörgésetekben kértek, higygyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.« (Márk 11,24) Világossá teszi, hogy kérésünk Isten akarata szerint való legyen: olyan dolgokat kell kérnünk, amelyeket Ő megígért, és bármit kapunk, akarata szerint kell felhasználnunk. A feltételek adottak, az ígéret bizonyos.
Imádkozhatunk bűnbocsánatért, a Szentlélekért, krisztusi lelkületért, bölcsességért és erőért, hogy Isten munkáját végezhessük, és bármilyen ajándékért, amit Ő megígért. El kell hinnünk, hogy megkapjuk mindezt, és meg is kell köszönni Istennek, hogy már elnyertük. Nem kell az áldás külső bizonyítékait keresnünk. Az ajándék az ígéretben van, és munkához is láthatunkannak biztos tudatában, hogy amit Isten megígért, azt véghez is tudja vinni. Az ajándékot, amely már a birtokunkban van, akkor fogjuk felismerni, amikor a legnagyobb szükség lesz rá.
Isten szava szerint élni azt jelenti, hogy egész életünket Őneki adjuk át. Érezzük, hogy folyamatosan szükségünk van Rá, és Tőle függünk, s szívünk vágyakozik Isten után. Az imádságra nagy szükségünk van, mert ez a lélek élete. A családi és a közös imádságnak is megvan a maga helye, de az Istennel való titkos, bensőséges kapcsolat tartja fenn a lelki életet… Azelőtt soha nem látott feszültség tapasztalható a világban. A szórakozás, a pénzkeresés, a hatalomért való versengés, a létért folytatott küzdelem rettenetes erővel köti le a testet, az elmét és a lelket. Az őrjítő rohanás közepette Isten szól hozzánk. Arra szólít fel, hogy vonuljunk félre, és keressük Őt: »Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!« (Zsolt 46,11) Az Ő jelenlétében lenni egy pillanatnyi kihagyás nélkül, sőt állandó személyes összeköttetésben lenni Krisztussal – erre van szükségünk.” (Nevelés, 259. o.)
