„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pét 3,9)
„Az Úr elém tárta a népünket fenyegető veszélyt: ahelyett, hogy Jézus Krisztus képmására változnánk el, a világhoz válunk hasonlóvá. Az örökkévaló világ mezsgyéjén állunk, de ellenségünk célja, hogy nagyon sokáig halogassuk még az idők lezárását. Az ellenfél minden elképzelhető módon támadja azokat, akik Isten parancsolattartó népének vallják magukat, és arra várnak, hogy a Megváltó megjelenjen az ég felhőiben hatalommal és dicsőséggel.
Sátán mindenkit rá akar venni, hogy halogassa a végzetes napot, és lélekben a világhoz váljon hasonlóvá, a világ szokásait követve. Megriadtam, amikor láttam, hogy azok közül, akik magasztos hitvallást tesznek az igazságról, sokak szívét és gondolkodását mégis a világ szelleme uralja. Mivel már csak rövid idő áll rendelkezésünkre, népünk imádkozzon, őrködjön, és semmi esetre se hagyja elterelni figyelmét az előttünk álló legfontosabb eseményre való előkészülettől. Mivel látszólag késik az Úr, sokan közönyössé váltak. Nem veszik észre a veszélyt, nem látják, nem is értik meg, hogy Istenük kegyelme rejlik a próbaidő meghosszabbításában, hogy legyen idejük megfelelő jellemet kialakítani az eljövendő életre. Minden egyes perc a lehető legértékesebb. Nem azért kapunk még időt, halasztást, hogy a kényelmünket szolgáljuk, nem azért, hogy a világ polgáraivá váljunk, hanem hogy legyőzzük jellemünk minden hibáját, és másoknak is segítsünk, példamutatással és személyes kapcsolatok által feltárva előttük a szentség szépségeit.
Istennek népe van a Földön, akik hittel és szent reménységgel, figyelmesen nyomon követik a jövendölések beteljesedését, és akik az igazság iránti engedelmességgel törekednek megtisztítani lelküket, mire Krisztus megjelenik… A jövendölésben előre meghatározott jelek gyors ütemben teljesednek be körülöttünk. A beteljesedéseknek igyekezetre kellene serkentenie Krisztus igaz követőit.” (Bizonyságtételek IV., 306–307. o.)
