Articolul precedentEl Cid Campeador
    Articolul următorMaestrul

    Isten a biztonságunk záloga

    „Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.” (2Pét 2,9)

    
 
„A ránk váró próbák idejére Isten biztonságot ígér azoknak, akik megtartják szavát. Krisztus így szól majd hozzájuk: »Menj be, népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!« (Ésa 26,20) Júda oroszlánja, aki oly rettenetes a kegyelmét megvetők számára, Isten Báránya lesz az engedelmes és hűséges embereknek. Harag zúdul ugyan az Úr törvényének megrontóira, de Isten Báránya világosságot, könyörületet és szabadulást hoz azoknak, akik megtartják Isten parancsait. A kar, mely lesújt a lázadókra, megszabadítja a hűségeseket… Milyen szerepet játszotok majd a világtörténelem záró eseményeiben?

    Tudjátok-e, hogy az előkészületnek milyen létfontosságú tevékenysége folyik égen és földön?… Senki se játsszon most a tűzzel – a bűnnel, a világ minden szenvedésének okozójával. Lelkünk sorsa ne legyen bizonytalan… Lehet valaki külsőleg hívő, mégis híjával találhatják majd, és elveszíti örök életét. Gyakorolhatja ugyan a Szentírás egyes tanításait, kereszténynek tarthatják őt az emberek – mégis elveszhet, ha hiányoznak belőle a keresztény jellem elengedhetetlen vonásai… Végezzünk lelkiismeretes munkát addig, amíg a kegyelem várakozik, amíg az Üdvözítő közbenjár értünk.” (Bizonyságtételek VI., 404–405. o.) „Közvetlenül előttünk van a súlyos válság. Kitartó hitet követel meg tőlünk, hogy helyt tudjunk állni próbái és kísértései között, és teljesítsük feladatainkat. De diadalmaskodhatunk – az ellenség egyetlen virrasztó, imádkozó hívő embert sem ejt majd csapdába.” (Bizonyságtételek IV., 404. o.)

    Isten a biztonságunk záloga - Magyar nyelven. „Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.” (2Pét 2,9)
    Ellen White
    A "Maranatha" áhítatos könyv 1976-ben jelent meg először a White Estate gondozásában, majd 2005-ben érte el a magyar olvasóközösséget Egervári Dezső fordításában. A könyv Ellen G. White ihletett írásaiból válógatva, a Krisztus viszajövetele utáni hő vágyat mutatja be, hasznos tanácsokkal és figyelmeztetésekkel összekötve.

    Din aceeași categorie

    Háborúk az utolsó napokban

    „Így szól a Seregek Ura: Ímé, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzetre, és nagy...

    A három angyal üzenete

    „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.”...

    Szombat vagy vasárnap?

    „Harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak...

    A második angyal üzenete

    „És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! Mert az ő...

    Publicate astăzi

    Șase zile, tot lucrul tău

    Cel care începe ziua cu Dumnezeu în gândurile lui, cu rugăciunea lui personală și cu dorința de a fi asistat pe drumul dintre dimineață și seară va găsi și împlinire în planurile lui, dar va găsi și odihnă, acea odihnă care îi permite să se simtă fericit.

    Recunoștință

    După ce m-am adunat puțin, am înălțat rugăciuni umile, dându-I slavă Domnului cu lacrimi de mulțumire și de reconsacrare ca niciodată înainte. Încrederea mea în Isus a crescut foarte mult de la acel eveniment.

    Slujirea lui Dumnezeu (II)

    Gândeşte-te la felul tău de slujire. Le impui altora idei şi comportamente, făcând uz de putere? Le restrângi libertatea de conştiinţă semenilor tăi prin pedeapsă? Adu-ţi aminte că asemenea metode nu au caracterizat niciodată slujirea lui Dumnezeu.

    Copiii și tinerii bisericii – comoara noastră prețioasă

    Doamne, ajută-mă să nu iubesc cu vorba, ci cu fapta și cu adevărul! PROVOCARE: Găsește o modalitate prin care să încurajezi un copil sau un tânăr din biserica ta chiar astăzi!

    Háborúk az utolsó napokban

    „Így szól a Seregek Ura: Ímé, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzetre, és nagy...