„Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra.” (Zsid 2,3)
„Láttam, hogy nem szabad halogatnunk az Úr eljövetelét. Így szólt az angyal: »Készüljetek fel, készüljetek fel arra, ami a földre következik. Munkátok álljon összhangban hitetekkel!« Láttam, hogy Istenre kell irányítanunk gondolatainkat, s tetteinknek Istenről és igazságáról kell tanúskodniuk.
Könnyelműen és közömbösen nem tudunk tiszteletet kivívni az Úrnak. Ha elkeseredettek vagyunk, nem dicsőítjük Őt. Komolyan kell vennünk lelkünk megváltását, és mások megmentését. Ez legyen a legfontosabb feladatunk, minden egyéb csak másodlagos! Láttam a menny szépségét. Hallottam az angyalok elragadó énekét. Jézust dicsérték, Őnéki adták a tisztességet és dicsőséget. Valamelyest megértettem akkor Isten Fiának csodálatos szeretetét. Elhagyta a dicsőséget, minden tisztességet, amelyben része volt a mennyben, s annyira szívén viselte megváltásunkat, hogy türelmesen és szelíden eltűrt minden megaláztatást. Megsebesítették, megkorbácsolták, arcul ütötték. Ráfeszítették a Golgota keresztjére, és a legkínosabb halált szenvedte el, hogy megmentsen minket a haláltól, hogy megmoshasson vérében, és felmehessünk a mennyei lakokba, amelyeket készít nekünk, örülhessünk a menny fényének és dicsőségének, hallhassuk az angyalok énekét, s velük énekelhessünk. Láttam, hogy a menny minden angyala a szívén viseli megváltásunkat. Csak minket ne érdekeljen? Gondtalanok legyünk, mintha jelentéktelen ügy lenne, hogy megmenekülünk-e vagy elveszünk? Talán becsüljük le Krisztus értünk hozott áldozatát?
Olyan könyvet kaptunk, amely kivezet bennünket a sötét világ veszedelmeiből, egészen a mennyig. Tudtunkra adja, hogyan menekülhetünk meg Isten haragjától. Beszél nekünk Krisztus értünk történt szenvedéseiről is, a nagy áldozatról, amelyet Ő hozott, hogy megmenekülhessünk és örökké örvendhessünk Isten jelenlétének. Az istenfélelem látszata nem ment meg senkit. Mindannyiunknak mély és életerős tapasztalatra kell szert tennünk. Csakis ez ment meg a nyomorúság idején. Akkor majd próbára teszik kötelességteljesítésünk milyenségét, és ha munkánk arany, ezüst és drágakő, akkor az Úr elrejt sátrának oltalmában.” (Bizonyságtételek I., 118–120. o.)
