„Az a parancsolatunk is van Őtőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” (1Ján 4,21)
„Az istenfélelem alapja a szeretet. Senki sem szeretheti Istent igazán, bármilyen legyen is a hitvallása, ha nem szereti testvéreit önzetlenül. Ez a lelkület nem alakul ki bennünk pusztán azzal, hogy megpróbálunk szeretni másokat. Krisztus szeretetének a szívünkben kell élnie. Amikor énünk feloldódik Krisztusban, a szeretet akaratlanul is árad belőlünk. A keresztény jelleme akkor jut el a tökéletességre, amikor benső énje állandóan arra készteti, hogy másokon segítsen, amikor a menny napfénye betölti szívét, s ez arcáról is sugárzik. Ha közösségre lépünk Jézussal, a szeretet láncának arany láncszemei egybekapcsolnak embertársainkkal – akkor krisztusi szánalmat és könyörületet tanúsítunk, s nem várjuk meg, amíg a szegényeket és nyomorultakat elénk hozzák. Nem kell majd a mások fájdalma iránti szánalmat kicsikarni belőlünk, mert olyan természetességgel fogunk szolgálni a nélkülözőknek és szenvedőknek, ahogyan Krisztus »széjjeljárt, jót tévén« (Csel 10,38).
Az elesettek fölemelésével, a lesújtottak megvigasztalásával a menny megdicsőül. Ezt a munkát azok végzik, akiknek a szívében Krisztus lakik. Krisztus vallása mindig áldást áraszt. Ahova eljut, mindenütt fény jár a nyomában. Isten semmiféle nemzetiségi vagy társadalmi különbséget nem ismer el. Ő az egész emberiség Alkotója. Mindnyájan egy család vagyunk a teremtés által, és egyek vagyunk a megváltás jogán. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden ajtaját, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete olyan mély, olyan teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán vonzásköréből mindazokat, akiket a kísértő megtévesztett csalásaival. Isten trónjához emeli őket – ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez. Krisztus felemeli mindazokat, akik vágynak a Vele való közösségre, akik vágyakoznak eggyé lenni Jézussal, amint Ő is egy az Atyával. Engedi, hogy meglássuk és átérezzük mások szenvedéseit, mert meg akar szabadítani az önzéstől. Saját jellemvonásait – könyörületét, kedvességét és szeretetét – akarja kialakítani bennünk. »Ha parancsolataimat megtartod – mondja az Úr –, ki- s bejárást engedek néked ez itt állók (a trónját körülvevő angyalok) között.« (Zak 3,7) Ha részt veszünk a mennyei lények munkájában a Földön, alkalmassá válunk arra, hogy a mennyben is társaik lehessünk.” (Krisztus példázatai, 267–270. o.)
