„Mondta pedig mindenkinek: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét mindennap, és kövessen engem.” (Luk 9,23)
„A bűn, amelyet olyannyira melengetünk, amely elválaszt bennünket Istentől, és a legtöbb lelki betegség oka: az önzés. Semmilyen más úton nem térhetünk vissza az Úrhoz, csakis lemondással. Bár magunktól mit sem tehetünk, de ha Isten megerősít, akkor mások javára tudunk élni, s így letérünk az önzés útjáról. Nem kell távoli országokba mennünk, hogy bebizonyítsuk, mindent Istennek szentelünk hasznos, önzetlen élettel. Tegyük meg a tőlünk telhetőt a családi körben és a gyülekezetben, a baráti körünkben és a munkahelyünkön.
Éppen a hétköznapi életben legyünk lemondók, ott győzzük le önzésünket. Pál ezt tudta mondani magáról: naponta meghalok. Az tesz minket győztessé, ha az élet apró ügyeiben naponta meghalunk az önzésünknek. Az a kívánság segít elfeledkezni magunkról, hogy másokkal tegyünk jót. Sokakból kifejezetten hiányzik a mások iránti szeretet. Ahelyett, hogy megbízhatóan végeznék kötelességüket, csak a saját kényelmüket keresik. Isten határozottan a kötelességünkké teszi, hogy mások áldására legyünk javainkkal és a bennünket körülvevő jó légkörrel, s Tőle kérjük a bölcsességet, amely erőt ad, hogy mindent elkövessünk a mellettünk élőkért, emelkedetté téve gondolataikat és vágyaikat. Ha másokért fáradozunk, akkor édes megelégedés tölt be minket, olyan belső béke, amely önmagában is elegendő jutalom. Amikor az a magasztos és nemes kívánság ösztönöz, hogy jót tegyünk másokkal, akkor az élet kötelességeinek hűséges teljesítése közben megtaláljuk az igazi boldogságot. S ez minden földi fizetségnél dicsőbb jutalmat ad. Mert az angyalok felfigyelnek minden hűséges, önzetlen kötelességteljesítésre, és ezek ragyogni fognak az életünkről vezetett feljegyzésben. A mennyben senki sem gondol majd önmagára, nem a saját kedvére igyekszik tenni. Hanem a tiszta, valódi szeretettől indíttatva mindenki a körülötte élő mennyei lények boldogságáért munkálkodik. Ha Isten országában a mennyei lények társaságának akarunk örvendezni, akkor már idelenn a mennyei elvek kormányozzanak bennünket!” (Bizonyságtételek II., 132–133. o.) „Az a legnagyszerűbb munka ma, amit világunkban végezhetünk, ha azáltal dicsőítjük Istent, hogy életünk Krisztus jellemét tükrözi.”
