„Azokban a napokban pedig eljött Keresztelő János, aki prédikált Júdea pusztájában. És ezt mondta: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” (Mát 3,1–2)
„Amikor Keresztelő János a pusztában élt, Isten tanította. Tanulmányozta Isten megnyilvánulásait a természetben. Isten Lelkének irányítása mellett kutatta a próféták könyvtekercseit. Éjjel-nappal Krisztusról elmélkedett, míg be nem töltötte gondolatait, szívét és lelkét a dicső látomás. A király szépségét szemlélte, és szem elől veszítette önmagát. Látta a megszentelődés felséges voltát, és ügyetlennek, érdemtelennek tartotta magát. Isten üzenetét kellett hirdetnie. Készen állt arra, hogy a menny hírnöke legyen. Nem félt az emberektől, mert Istenre tekintett. Rettegés nélkül állt a földi uralkodók elé, mert reszketve hajolt meg a királyok Királya előtt. János bonyolult érvelések és finoman kidolgozott elméletek nélkül hirdette üzenetét. Figyelmeztetően és szigorúan, mégis reményteljesen hangzott szava a pusztából: »Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.« Hangjának új és különös hatalma megindította az embereket. Az egész nemzet megmozdult, tömegek sereglettek hozzá a pusztába.
A mi korunkban, közvetlenül azt megelőzően, hogy Krisztus eljönne az ég felhőiben, a Jánoséhoz hasonló munka vár elvégzésre. Isten embereket hív, népet készíteni elő, amely megállhat az Úr nagy napján… Nekünk, a Krisztus közeli megjelenésében hívő népnek is üzenetet kell közvetítenünk: »Készülj Istened elé!« Olyan közvetlennek kell lennie az üzenetnek, mint Jánosé volt. Királyokat rótt meg bűneik miatt. Az életét is veszélyeztette, de nem habozott hirdetni Isten szavát. Ma is ilyen bátran kell hirdetnünk az isteni figyelmeztetést és hívást. Ahhoz, hogy olyan üzenetet közvetíthessünk, mint amilyet János, olyan lelki tapasztalatunknak kell lennie, amilyen neki volt. Ugyanazt a munkát kell elvégeznünk magunkban. Istenre kell néznünk, és Őt szemlélve szem elől veszíteni önmagunkat.” (Bizonyságtételek VIII., 331–333. o.)
