„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát
adta értem.” (Gal 2,20)
„Pál hit által fordította előnyére Krisztus kegyelmét, s ez a kegyelem betöltötte a Lélek szükségleteit. Hit által nyerte el a mennyei ajándékot és részesítette belőle a világosság után vágyódó lelkeket. Erre a tapasztalatra van szükségünk… Imádkozzunk ezért a hitért. Küzdjünk érte, s higgyük el, hogy Isten nekünk adja. Nagy munkát kell elvégeznünk a világban. Ez nem álom. Élő valóság, mert mindenütt látható Sátán hatalmának megnyilatkozása. Működjünk együtt azzal, aki azon munkálkodik, hogy helyreállítson és felemeljen minket és másokat! És ne felejtsük el, hogy aki Krisztusért dolgozik, újítsa meg erejét a minden erő forrásánál…
A keresztényeknek a gondolkodás erejére, akaratszilárdságra van szükségük, és olyan ismeretre, amely Isten szavának tanulmányozásából ered. Nem engedhetik meg maguknak, hogy jelentéktelen dolgokkal töltsék meg elméjüket. Lelkierejüknek mindennap meg kell újulnia. Tanuljunk attól, aki azt mondta: »Szelíd és alázatos szívű vagyok.« Ha Tőle tanulunk, nyugalmat találunk. Napról napra tapasztalatot szerzünk Istennel, nap mint nap felismerjük az üdvösség ajándékának nagyságát és a Vele való egység dicsőségét. Egyre jobban és jobban megtanuljuk, hogyan kell Krisztus szerint élni, és egyre inkább olyanokká válunk, mint az Üdvözítő. Ha meghalunk az »én«-nek, ha mélyen átérezzük és végiggondoljuk, hogy ki lehet számunkra Krisztus, és kik lehetünk Őneki, ha keresztény testvériség köt össze bennünket, akkor Isten hatalmas erővel munkálkodik majd általunk. Akkor megszentelődünk az igazság által, s ha Isten Lelke ural minket, az élet minden egyes napja értékes lesz számunkra, mert meglátjuk a lehetőséget, hogy mások áldására használjuk a ránk bízott ajándékokat.” (Review and Herald, 1907. május 30.) „Meg kell feledkeznünk az »én«-ről a másokért végzett szeretetszolgálat során… Talán nem emlékszünk vissza néhány kedves tettre, de az örökkévalóságban nyilvánvalóvá lesz minden, a lelkek üdvösségéért végzett tett, az Isten gyermekeinek vigasztalására kimondott minden szó, és minden Krisztusért végzett cselekedet a megváltottak örömének része lesz az egész örökkévalóságon át.” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 230. o.)
