„Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, s minden bajából kimentette őt.” (Zsolt 34,7)
„Sátán hatalma és rosszakarata jogos félelemre adhat okot, ha nem találnánk védelmet és szabadulást Megváltónknál, aki hatalmasabb a gonosz seregeinél. Házunkat reteszekkel és zárakkal gondosan bebiztosítjuk, hogy a gonosz emberektől megvédjük javainkat és életünket. De ritkán gondolunk a gonosz angyalokra, akik folyvást igyekeznek a közelünkbe férkőzni, és akiknek a támadása ellen saját védelmi eszközeinkre nem építhetünk. Ha engedélyt kapnak rá, megzavarhatják gondolkodásunkat, tönkretehetik és meggyötörhetik testünket, elpusztíthatják javainkat és életünket. Csak a szenvedésben és pusztításban találnak örömet. Félelmetes helyzetben vannak azok, akik nem Isten kívánalmai szerint élnek, hanem Sátán kísértéseinek engednek, mígnem Isten átengedi őket a gonosz lelkek irányításának.
De akik Krisztust követik, az Ő oltalma alatt biztonságban vannak. Isten a mennyből nagy erejű angyalokat küld a védelmükre. A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amelyet Isten állít népe köré. A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem, amely majdnem hatezer éve tart, nemsokára lezárul. Az ördög megkettőzi erőfeszítéseit, hogy a lelkeket csapdájában tartva meghiúsítsa azt a munkát, amelyet Krisztus az emberért végez. Hogy az ember a bűn sötét fogságában maradjon, míg a Megváltó közbenjárása véget ér, és megszűnik a bűnért való áldozat – ez Sátán célja, ezt igyekszik elérni. Amikor nem történik semmi különös az ördög hatalmának megfékezésére, amikor az egyház és a világ közömbös, Sátán nem nyugtalankodik, mert nem fenyegeti az a veszély, hogy elveszíti foglyait. De amikor az emberek az örök érvényű dolgokra figyelve felteszik a kérdést: »Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?« – Sátán résen van, hogy összemérje erejét Krisztuséval, és hatástalanná tegye a Szentlélek befolyását. Ilyen céllal vesz részt az istentiszteleteken. Láthatatlanul bár, de nagy szorgalommal igyekszik irányítani a hívek gondolatait.” (A nagy küzdelem, 517–518. o., Korszakok nyomában, 460–461. o.)
