„Akik nem dicsekszünk mértéktelenül mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek megnőttével nagyokká leszünk köztetek a mi mérőzsinórunk szerint bőségesen.” (2Kor 10,15)
„Ne közelítsetek Sátán területéhez! Ne hagyjátok, hogy elterelje gondolataitokat az Istennel kötött szövetségről! Krisztus által boldogok lehettek. Gondolataitokat Isten akaratának vessétek alá, érzelmeiteket pedig az értelem és hit fegyelmének. Nem azért kaptatok képzeletet, hogy zabolátlanul, féktelenül szabadjára engedjétek. Ha helytelenül gondolkodtok, helytelenül is éreztek – pedig ebből a kettőből épül fel erkölcsi jellemetek… Ha engedtek rossz benyomásaitoknak, ha megtűritek, hogy gondolataitok a gyanakvás, a panaszkodás és kételkedés pályáin fussanak, akkor a legboldogtalanabb halandók között találjátok magatokat, s életetek is kudarcot vall.
Kedves F. nővérem, beteges a képzeleted. Gyalázatot hozol Istenre, mert hagyod, hogy teljesen az érzelmeid uralják értelmedet és véleményedet. Pedig erős akaratod van, azonban gondolataid rossz irányba befolyásolják testi működésedet, megzavarják a vérkeringésedet, és bizonyos szervekben vértolulást idéznek elő. Egészségedet áldozod fel az érzéseid kedvéért. Hibázol, s ez, ha nem helyesbíted, végül nemcsak saját boldogságodat teszi tönkre. Határozottan ártalmára vagy családod tagjainak is. Különösen édesanyádnak, aki egyébként is zaklatott és érzékeny. Ha valamelyik gyermeke szenved, megzavarodik. Lelki egyensúlya felborul gyakori dührohamaid miatt, amelyeket kénytelen végignézni. Nyomasztó boldogtalanságot árasztasz körülötted mindenkire. Pedig meg tudod zabolázni a képzeletedet, s úrrá tudsz lenni a dührohamokon. Van akaraterőd, hívd azt segítségül! De sajnos nem így teszel, hamar engeded, hogy túlfeszült képzeleted uralja az értelmedet. S ezzel megszomorítod Isten Lelkét. Ha képtelen volnál uralkodni magadon, nem lenne bűnöd, de vétkezel, amikor így engedelmeskedsz Sátánnak. Ahelyett, hogy Isten ellen mozgósítod, szenteld meg az akaratodat, fékezd az indulataidat!
Az ember a szomorúság, a bizonytalanság és a gondok világában él. Itt kell vizsgáznia és kiállnia a próbákat, mint régen Ádámnak és Évának, hogy igaz jellemet fejleszthessen, s összhangot teremtsen a viszály és zűrzavar közepette. Sok tennivaló vár ránk, amelyek elengedhetetlenek a magunk és mások boldogságához. És sok minden van, aminek már most örülhetünk. Krisztus által Istennel kerülünk összeköttetésbe. Könyörületessége szüntelenül kötelezettséget ró ránk: mivel tudjuk, hogy méltatlanok vagyunk irgalmára, meg kell becsülnünk legkisebbnek látszó jótéteményét is.” (Bizonyságtételek V., 310–311. o., magyar kiadás: 225–227. o.)
