„Aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint.” (Eféz 3,20)
„Ha Isten lesz az erősségetek, akkor a legcsüggesztőbb körülmények között is elérhetitek a keresztény tökéletesség olyan mértékét, amelyet alig tartotok lehetségesnek. Emelkedetté lehet a gondolkodásotok, nemes céljaitok lehetnek, világosan láthatjátok az igazságot, és a tetteitek valódi jó szándékon alapulnak majd, felülemelkedve a közönséges, rút indítékokon.
Mind a tiszta gondolatokra, mind a tiszta cselekedetekre szükségetek lesz, ha el akarjátok érni a jellem tökéletességét. Míg a világgal érintkeztek, legyetek óvatosak, hogy ne az emberek elismerésére törekedjetek, ne az ő véleményük legyen irányadó számotokra. Ne a világ elvárásai szerint éljetek!
Járjatok óvatosan, ha biztonságban akartok élni, ápoljátok az alázatosságot, és tehetetlen lelketeket bízzátok Krisztusra. Isten emberei lehetnétek a szó valamennyi értelmében. A zűrzavar és a kísértések között, a világi sokaság közepette is tökéletesen megtarthatjátok lelketek független nyugalmát.
Ha naponta közösségben éltek Istennel, akkor megtanuljátok az Ő szemével látni az embereket, és kötelezettségetek, hogy áldására legyetek a szenvedő emberiségnek, készséges válaszra talál bennetek. Nem vagytok a magatokéi: Uratok szent igényt tart legfőbb szeretetetekre, életetek legmagasztosabb szolgálatára. Joga van az Ő tisztességére és dicsőségére felhasználni titeket, testeteket és gondolkodásotokat, képességetek legvégső határáig. Bármilyen kereszt hordozását is várja el tőletek, bármilyen fáradozást vagy szenvedést jelent az Ő parancsolatai szerint élni, zúgolódás nélkül el kell fogadnotok.
Sokan élnek Isten és reménység nélkül a világban. Bűnösek, romlottak, züllöttek; Sátán csapdái miatt rabszolgaságban sínylődnek. De ők azok, akiknek a megváltásáért Krisztus lejött a mennyből. Szánja és szereti őket, fáradhatatlanul munkálkodik értük, hiszen a romlás szélén állnak. Gyötrő kívánságaik, szertelen szenvedélyeik, indulataik, lelkiismeretük kárhoztatásai miatt szenvednek. A szó minden értelmében véve nyomorultak, mert már-már elveszítik az itteni életet, és nincs kilátásuk az eljövendő életre sem.” (Bizonyságtételek IV., 567–568. o.)
