„És elküldettek a levelek futárok által a király minden tartományába, hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat egy napon, tizenharmadik napján a tizenkettedik hónapnak (ez Adár hónapja), és hogy javaikat elragadják.” (Eszter 3,13)
„Az Isten maradék népe elleni végső rendelet hasonló lesz ahhoz, amelyet Ahasvérus adott ki a zsidók ellen.” (Próféták és királyok, 605. o.)
„Amikor az emberi törvények védelmét megvonják Isten törvényének tisztelőitől, számos országban intézkednek elpusztításukról. A rendeletben kitűzött idő közeledtére az emberek eltervezik a gyűlölt közösség kiirtását. Elhatározzák, hogy egy éjszakán döntő csapást mérnek rájuk, végképp elnémítva az ellenkezés és a dorgálás hangját.” (A nagy küzdelem, 635. o., Korszakok nyomában, 565. o.)
„Megjelenik majd a rendelet, hogy semmibe kell venniük a negyedik parancsolat szombatját, és tisztelniük a hét első napját, s ha nem teszik, életükkel fizetnek érte. Ők azonban nem hódolnak be, nem fogják lábbal tiporni az Úr szombatját, és nem tisztelik a pápaság intézményét. Sátán seregei és a gonosz emberek körülveszik őket, és diadalt ülnek felettük, mert úgy látszik majd, hogy nincs lehetőségük a menekülésre.” (Bizonyságtételek I., 353–354. o., magyar kiadás: 332. o.)
„Mire ez a nyomorúságos idő eljön, addigra mindenki felől döntöttek már, véget ért a próbaidő, véget ért a megátalkodottak iránti kegyelem. Az élő Isten pecsétje ott lesz már népén. Ez a kis maradék nem tudja megvédeni magát a világ hatalmasai ellen vívott halálos küzdelemben, Sátán seregei ellen, ezért Istent választják védelmüknek. A Föld legtekintélyesebb hatóságai törvényt hoznak: üldözés és halálbüntetés terhe mellett mindenkinek a fenevadat kell imádni, az ő pecsétjét kell felvenni.” (Bizonyságtételek V., 213. o., magyar kiadás: 154. o.)
„Nemsokára láttam, hogy a szentek kimondhatatlan lelki gyötrelmeket szenvedtek el. Úgy látszott, hogy a Föld gonosz lakói teljesen körülveszik őket. Mintha minden ellenük támadt volna. Egyesek félni kezdtek, hogy Isten végül elhagyta őket, és az istentelenek keze által pusztulnak el… Ez volt a szentek rettenetes lelki gyötrelmének órája. Éjjel és nappal Istenhez kiáltottak szabadulásért. A látszat alapján nem volt lehetőség a menekülésre. Az istentelenek már diadalmámorban kiáltozták: »Miért nem szabadít meg benneteket a ti Istenetek a kezünkből? Miért nem álltok talpra és mentitek az életeteket?«” (Early Writings [Korai írások], 283. o.)
