„Jaj! Mert nagy az a nap, annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon, de megszabadul abból!” (Jer 30,7)
„Láttam, hogy a négy angyal féken tartja a viszálykodás négy szelét, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben, és csak ezután jön el a hét utolsó csapás. A hét csapás igen felbőszíti a gonoszokat. Az igazakra támadnak, mintha ők idézték volna elő Isten ítéleteit, s kijelentik róluk, hogy ha megszabadíthatnák tőlük a világot, a csapások is megszűnnének. Rendelet jelenik meg, amely megparancsolja a szentek elpusztítását, akik emiatt éjjel-nappal segítségért könyörögnek az Úrhoz. Ez Jákób küzdelmének éjszakája.” (Early Writings [Korai írások], 36–37. o.)
„Sátán a nyomorúság idején felbiztatja a gonoszokat, hogy pusztítsák el Isten népét, miként annak idején Ézsaut arra biztatta, hogy támadja meg Jákóbot. És ahogy Jákóbot vádolta, úgy fogja vádolni Isten népét is. A világ népeit alattvalói közé sorolja. De az a kis csapat, amely megtartja Isten parancsolatait, nem ismeri el Sátán felsőbbségét. Ha Sátán eltörölhetné őket a Földről, győzelme teljes lenne. Látja azonban, hogy a szent angyalok vigyáznak rájuk, és ebből arra következtet, hogy Isten megbocsátotta bűneiket. Arról azonban nem tud, hogy ügyük eldőlt a mennyei templomban. Pontosan tudja, milyen bűnök elkövetésére kísértette őket, és ezeket a bűnöket mérhetetlenül eltúlozva tárja Isten elé, azt állítva, hogy ezek az emberek éppoly méltatlanok az Úr kegyelmére, mint ő. Nem igazságos – mondja –, hogy Isten e vétkezők bűneit megbocsátja, őt pedig angyalaival együtt elpusztítja.
Zsákmányaként tart rájuk igényt, és követeli őket Istentől, hogy rájuk tehesse gyilkos kezét. Sátán vádolja Isten követőit bűneik miatt, az Úr pedig megengedi, hogy a végsőkig megpróbálja Istenbe vetett bizalmukat, hitüket és állhatatosságukat. Amikor a múltra gondolnak, reményük meginog, mert nem sok jót fedeznek fel önmagukban. Teljesen tudatában vannak gyengeségüknek és érdemtelenségüknek. Sátán azzal a gondolattal próbálja megrémíteni őket, hogy esetük reménytelen, soha nem fognak megtisztulni. El akarja venni hitüket, hogy kísértéseinek engedve, elforduljanak Istentől.” (A nagy küzdelem, 618–619. o., Korszakok nyomában, 550–551. o.)
