„Hát az Isten nem áll-é bosszút az Ő választottaiért, kik Őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Luk 18,7–8)
„Ha a nyomorúság idején Isten követőinek – aggódásuk és gyötrődésük közben – be nem vallott bűnök jutnának eszükbe, összeroskadnának. Kétségbeesésükben elveszítenék hitüket, és nem tudnának bizalommal szabadulásért könyörögni Istenhez. Nagyon is tudatában vannak méltatlanságuknak.
Nincsenek elrejtett hibáik. Bűneik előttük mennek az ítéletre. Isten eltörölte ezeket a bűnöket, és ők már nem is emlékeznek rájuk.
Azok az állítólagos keresztények, akik a végső félelmes csatáig nem készültek el, reményt vesztve, mardosó fájdalommal fogják megvallani bűneiket, miközben a gonoszok ujjonganak gyötrelmükön. Jákób története is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr nem veti el a Sátán által megkísértett, rászedett, bűnre csábított, de Istenhez őszinte bűnbánattal visszatérő embert. Sátán el akarja pusztítani, de Isten elküldi angyalait, hogy a veszély idején vigasztalják és oltalmazzák. Sátán támadása ádáz és elszánt. Csalásai félelmetesek. De az Úr szemmel tartja népét, és meghallja kiáltásukat. Szenvedésük mérhetetlen. A kemence lángjaiban már-már elhamvadnak. De az Ötvös kihozza őket onnan, mint a tűzben megpróbált aranyat. Isten éppúgy szereti őket a súlyos próba idején, mint amikor a legfényesebben ragyogott felettük a nap. De a tüzes kemencére szükség van, mert ott válik le róluk a földiesség, és Krisztus képmását csak így tükrözhetik vissza tökéletesen.
A ránk váró kín és gyötrelem olyan hitet igényel, amely elvisel fáradtságot, késedelmet és éhséget; olyan hitet, amely a kemény próba idején sem lankad. A kegyelemidő során mindenki felkészülhet erre a próbára… Akik megragadják Isten ígéreteit, mint Jákób, akik olyan állhatatosak, mint amilyen ő volt, azok hozzá hasonlóan győzni fognak.” (A nagy küzdelem, 620–621. o., Korszakok nyomában, 551–553. o.)
