„Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása miatt, és felgerjedett haragjának napján. És mint az űzött zerge, és mint a pásztor nélkül való nyáj, ki-ki népéhez tér meg, és ki-ki az ő földére fut.” (Ésa 13,13–14)
„Az eget még mindig vastag felhők takarják, de időnként már látható a nap… Az égből vad villámok cikáznak, lángszőnyeggel borítják el a földet. A rettenetes égzengést titokzatos, félelmetes hangok harsogják túl, és meghirdetik a gonoszok pusztulását. Ezeket a szavakat nem érti mindenki, de a hamis tanítók jól tudják, mit jelentenek. Akik még nem is olyan rég vakmerők, kérkedők, kihívók voltak, és üldözték Isten törvénytartó népét, most remegnek a félelemtől. Jajveszékelésük túlharsogja az elemek tombolását. A démonok elismerik Krisztus istenségét, reszketnek hatalma előtt.
Csillag tűnik elő egy felhőhasadékban. A sötét háttérben fénye négyszeresére nő. A remény és az öröm üzenetét hozza a hűségeseknek… Azok, akik mindent feláldoztak Krisztusért, most biztonságban vannak az Úr sátrának rejtekében. Próbára lettek téve, de az igazságot megvető világ előttmegmutatták, hogy hűségesek az értük meghalt Krisztushoz. Csodálatos változás történik azokkal, akik még a halállal farkasszemet nézve is szilárdan megőrizték feddhetetlenségüket. Hirtelen megszabadulnak a démonok által megszállt emberek sötét és rettentő zsarnokságától. Arcukon, amely nemrég még sápadt, gondterhelt és elgyötört volt, most a csodálat, a hit és a szeretet ragyog. Ajkukon felcsendül a diadalmas ének: »Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe, zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai, hegyek rendülhetnek meg háborgásától.« (Zsolt 46,2–4)” (A nagy küzdelem, 637–639. o., Korszakok nyomában, 566–568. o.)
