„Jézus pedig mondta: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalom jobbján, és eljőni az ég felhőivel.” (Márk 14,62)
„Amint a zsidó nép vezetői Jézus Krisztus dicsőségét szemlélik, visszaemlékeznek arra, hogyan bántak az Emberfi ával, hogyan csúfolták Őt, és miként zárkóztak fel a nagy hitehagyó mellett. Világosan látják az egykori jeleneteket. Mindaz, amit Jézus tett, amit mondott, a megaláztatás, ahová alászállt, hogy megmentse őket a bűn szennyétől, elvonul előttük, kárhoztatva őket. Eszükbe jut, amint belovagolt Jeruzsálembe, és látták, hogy könnyekre fakadt, keseregve a megátalkodott város felett, amely nem fogadja el üzenetét. Ismét felhangzik fülükben a szelíd aggódás hangja, melyet oly sokszor hallottak. A Getsemáne-kertbeli jelenet is megelevenedik előttük, és hallják Krisztus megrázó imáját: »Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár.« (Mát 26,39)
Pilátus hangját is hallják, amint azt mondja: »Egyáltalán nem találok benne bűnt.« Látják a szégyenteljes jelenetet a kihallgatási teremben, amikor Barabbás ott állt Krisztus mellett, és megvolt a kiváltságuk, hogy a bűntelent válasszák. Ismét Pilátus szavát hallották: »Tehát kit bocsássak el néktek? Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak?« Hallották a választ: »Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!« Amikor Pilátus megkérdezte: »Mit cselekedjek akkor Jézussal?«, a válasz így hangzott: »Feszítsd meg!« Majd megint látják áldozatukat, amint hordozza a kereszt kárhoztatását. Hallják a diadalmas hangokat, amint gúnyosan kiáltják: »Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni!« Most azonban nem a Getsemáne-kertben látják Őt, sem a kihallgatásnál, és nem a Golgota keresztjén. Megaláztatásának jelei eltűntek, és most Isten arcába néznek – az arcba, melyet leköptek, melyet a papok és vezetők kezükkel ütöttek. Az igazság most a maga eleven mivoltában nyilatkozik meg előttük.” (Review and Herald, 1899. szeptember 5.)
